megosztás
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az egységes kérelmek kapcsán előzetes ellenőrzéssel is segíti a gazdálkodókat, valamint a tavalyi egységes támogatások végkifizetése jövő héten indul.
Gyuricza Csaba közülte az MTI-vel június 8-án, hogy az idén a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) azzal is segíti a termelőket, hogy bevezette az előzetes ellenőrzés intézményét, és az egységes kérelmek szankciómentes benyújtási időszakának végén a beadott kérelmeken ellenőrzéseket végzett.
Tájékoztatása szerint az ellenőrzések eredményét túligénylés, egymásra fedő táblarajzok, illetve hiányzó csatolt dokumentumok esetén jelzik a gazdáknak, akik ez alapján szankciómentesen javíthatják kérelmeiket június 27-éig, illetve a hiányzó dokumentumokat pótolhatják. Mintegy 48 ezer gazdálkodó kérelme hibás a jelenlegi ellenőrzési eredmények alapján, ők az erről szóló értesítést a napokban kapják meg az MVH-tól.
A termelők az előzetes ellenőrzés segítségével elkerülhetik a levonásokat és a szankciókat, így magasabb támogatási összeghez juthatnak. Az MVH az érintetteket a kérelmeikben található hibákról több alkalommal és több körben is informálja. A gazdálkodók a hibák javítását az MVH elektronikus felületén tehetik meg. Amennyiben javítják a hibákat az érintettek, úgy Gyuricza Csaba Magyarország szerint nagyobb biztonsággal hívhatja le a több mint 400 milliárd forintnyi uniós támogatást.
Az MVH kizárólag elektronikus úton küld értesítést az előzetes ellenőrzés eredményéről. Amennyiben kamarai meghatalmazott, azaz falugazdász nyújtotta be a kérelmet, az a falugazdásznak és a gazdálkodónak is megküldik az értesítést e-mailben. A NAK falugazdászai tájékoztatni fogják azokat a gazdálkodókat, akik a kérelmet rajtuk keresztül nyújtották be és értesítést kaptak, valamint a benyújtott kérelem áttekintésében, javításában a kamarai munkatársak segítenek.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a gazdákat idén is kulcsszereplőként segítette és segíti az egységes támogatási kérelmek ügyintézésében. A gazdálkodók által meghatalmazott falugazdászok által beadott 106 ezer kérelem mellett a falugazdászok további 22 ezer kérelem benyújtásában segítették a gazdálkodókat. Így idén a kérelmek közel háromnegyedét a falugazdászok segítségével adták be a gazdák az elmúlt évekhez hasonlóan.
Kapcsolódó információ, hogy a múlt évi egységes kérelmekhez kapcsolódóan, hogy az MVH a jövő héten indítja el a végkifizetéseket az előleg- és a részfizetések után. Az összes jogosult termelő hozzájut a teljes támogatáshoz június 30-áig, a jogszabályban rögzített határidőig.
(forrás: nak.hu, MTI)