megosztás
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület a Syngenta Kft. támogatásával „Élelmiszerlavina” címmel hirdet pályázatot azzal a céllal, hogy helyi összefogással rászorulók élelmiszertámogatáshoz juthassanak.
A projektben résztvevők, a kiírók által nyújtott kezdeti támogatás segítségével, helyi összefogással élelmiszereket (zöldséget) termelnek, a megtermelt élelmiszereket a környéken élő rászorulókhoz juttatják el ingyenes adomány formájában.
A pályázaton részt vehet minden Magyarországon bejegyezett jogi személyiséggel rendelkező közhasznú szervezet, oktatási intézmény és települési önkormányzat. A pályázók a megvalósításhoz partnerként egyéb szervezeteket is (pl. vállalato(ka)t, helyi egyházi szervezeteket) bevonhatnak.
A pályázaton kiválasztott szervezetek zöldségvetőmagokból álló támogatásban részesülnek. A pályázó feladata a kapott vetőmagok segítségével élelmiszerek előállítása, és a megtermelt élelmiszer rászorulókhoz történő eljuttatása.
A program megvalósításához a pályázónak (és partnereinek) kell biztosítania az alábbiakat:
• a termeléshez szükséges (megművelésre alkalmas, öntözhető és nem belvíznek kitett) földterületet
• a termeléshez szükséges eszközöket és emberi és egyéb erőforrásokat (pl. öntözés)
• a program szakmai felügyeletét ellátó, felsőfokú agrár- vagy kertészeti végzettséggel rendelkező szakembert
• a megtermelt élelmiszerek szétosztását a rászorulók között
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. február 18.
Részletek: itt
(forrás: elelmiszerbank.hu)