Doncsev Andrást, az NKA alelnökét és MTVA kulturális főszerkesztőjét az NKA jövőjéről, a Cseh Tamás Programról, a tavaly decemberben bejelentett, a népzenei kultúrát támogató Halmos Béla Programról kérdezték, valamint arról, hogy vajon ma képes-e tömegeket megmozgatni a kultúra Magyarországon.

Az interjúból kiderül, hogy elmúlt két évtizedben ugyan többször átalakult az NKA belső szerkezete, és jelenleg is változás előtt áll. A szakkollégiumoknak és azok delegálási rendjének új struktúrája lesz, illetve, de a célok azaz a  nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, valamint hazai és határon túli terjesztésének támogatása nem változnak.

Doncsev András elmondta, hogy várhatóan februárban lezárul a jelenleg zajló tisztújítás. Így az új állandó kollégiumok legkésőbb március elején megalakulhatnak, amelyek ezután megkezdhetik a munkájukat.  Erre az átmeneti időszakra is felkészültek, hiszen még tavaly meghirdették számos terület pályázatait, például a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma kulturális-művészeti fesztiválok megrendezésének támogatására szóló felhívását. A pályázat időbeni megjelenésével és elbírálásával már jóval a fesztiválszezon előtt biztosítani tudják a rendezőknek a támogatást. Ugyanígy meghirdették az idei folyóirat-támogatásokat 200 milliós kerettel. Hozzátette, hogy az NKA kiegészítő támogatást nyújt a kulturális élet szereplőinek, tehát nem várható el az NKA-tól, hogy minden megvalósuló programot, könyvkiadást, folyóirat megjelenést, épület felújítást és még sorolhatnám 100 százalékban finanszírozzon.

Beszélt arról is, hogy tavaly még két nagy területet érintő pályázati felhívásuk jelent meg, ezekről már az idén születik döntés. Az egyik az építőművészeti és örökségvédelmi, ami 200 millió forinttal segíti műemlék épületek állagmegóvását, felújítását és restaurálási munkálatait Azzal, hogy előrehozták a pályázat kiírásának és döntésének ciklusát, és tavasszal már az döntések tükrében kezdődhetnek el a műemlékek restaurálásai, a szakma számára fontos és életbevágó döntést hoztal. A másik nagy szakterület a könyvkiadás, ahol kiadói programra lehet pályázni maximum 8 könyvcímmel. Továbbá szeretnék folytatni a könyvtámogatási programukat is, mely a lényege, hogy az NKA által támogatott könyvek eljussanak az ország 56 megyei és városi könyvtárába, valamint 8 határon túli intézménybe.

Hozzátette, hogy az állandó kollégiumok mellett vannak a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumnak is aktuális felhívásai. A nemzetközi alprogram keretében három témában írt ki nyílt pályázatot, amelyek nagyon népszerűek voltak már a tavalyi évben is. Egyébként az ideiglenes kollégium számos új elemmel gazdagította a programot, az idei évtől a programba a határon túli klubok is be tudnak kapcsolódni, illetve a nyomtatott és internetes médiumok, illetve zenei témájú mellékleteket megjelentető kiadók jelentkezését is várják a média jelenlét erősítése érdekében. Az említett kiírások beadási határidejei január végén, február elején járnak le.

A Cseh Tamás Programról szólva elmondta, hogy a program sikeres évet tudhat maga mögött, de tovább kell lépniük, új területek felé kell nyitniuk a fejlődése érdekében. A Program legnagyobb erénye, hogy nem egy külföldről megvásárolt licenc alapján működik, hanem ők maguk, a benne dolgozó, és nap, mint nap a Programmal foglalkozó munkatársai, zenészek, előadók, zenei szakemberek alakítják. A projektben résztvevő előadóknak, zenekaroknak vagy akár kluboknak, médiáknak rengeteg új lehetőséget biztosítanak és folyamatosan követik pályájuk, tevékenységük alakulását, tehát a történet nem áll meg ott, hogy valaki nyert egy pályázaton. Ez egy építkező program, elkezdik az alapoknál és több éven keresztül, különböző pályázatok révén segítik például egy induló zenekar szakmai útjukat, ha úgy adódik, a nemzetközi megjelenésig. A Programnak köszönhetően tavaly több mint 200 új dal született, közel 1000 koncert valósult meg, 32 fesztiválon voltak jelen, nagyjából 1500 közreműködővel dolgoztak. A második évadra megduplázódott az induló zenekari támogatásra a jelentkezők száma, közel 400-an küldték be pályázatukat, akik közül 30 kezdhette meg a munkáját októbertől. Véleménye szerint maximálisan teljesítik az program eredeti célkitűzéseit. Ehhez kapcsolódik az a kezdeményezésük, hogy a magyar kultúra napját január 22-én, a Budapest Music Centerben, a kulturális élet meghatározó személyiségeivel, szervezeteivel, valamint Cseh Tamás születésnapjának alkalmából a Programban sikeresen pályázó zenekarokkal, szakemberekkel együtt ünnepelik. Ugyanezek elvek mentén épül fel a Halmos Béla Program is, amelynek indulását tavaly decemberben jelentették.

Szó esett a Halmos Béla Programról is, melyről elmondta, hogy az ötlet a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor és a Cseh Tamás Program sikeréből jött, hogy érdemes hasonló módon támogatni a népzenei kultúrát is. Egy széles körű összefogásnak és konszenzusnak köszönhetően jött létre ez a program is, a nép- és világzenei terület részéről teljes legitimitást élvez. Az indulásához 150 millió forintos keretet biztosítanak, de még idén szeretnék kibővíteni az üres adathordozókból befolyó bevételekkel, amelyből a Cseh Tamás Program is gazdálkodik. Terveik szerint az első negyedévben felállítják a program megvalósulását segítő ideiglenes kollégiumot, akik majd kiírják az első pályázatokat. A könnyűzene és a népzene mellett természetesen a zeneművészet minden ágát támogatják. A Virtuózokban bemutatkozott fiatalokat is segítik, tavaly 10 millió forintot biztosítottak a győztesek hangversenyeire a külföldi magyar kulturális intézetekben. Ebben az évben pedig 50 milliót hagytak jóvá a Virtuózok támogatására. Mind a Cseh Tamás Program, mind a Halmos Béla Program, illetve az előbb említett Virtuózok program egy olyan koncepció részei, amelynek lényege, hogy átfogó támogatási célokat, elsősorban a pályakezdőket, fiatalokat, az aktív alkotói réteget célzó projekteket működtessenek. Úgy gondolja, hogy stratégiájuk a lehető legsikeresebb, ennek ékes bizonyítéka a hétről hétre tömegeket megmozgató Virtuózok vagy a Fölszállott a páva nézettsége a TV-ben.

Elmondta még, hogy több mint másfél éve nevezték ki az MTVA kulturális főszerkesztőjének. Hivatalba lépésekor egyik célkitűzésem volt, hogy a Nemzeti Kulturális Alap tevékenységét, vagyis az itt támogatott programok média megjelenését a köztelevízióban segítse. Elindították a Cseh Tamás Programot, majd a sikeresen pályázó zenekarok szerepelhettek a közmédia különböző csatornáin, és ugyanez fordítva is igaz: nézők százezrei ámultak el a jövő generációjának tehetségein a Virtuózokban, vagy a Fölszállott a pávában, és most az NKA elindította a Halmos Béla Programot.

Az interjú itt olvasható: http://www.kultura.hu/nemzeti-kulturalis-alap-160115

(forrás: kultura.hu)