Borulhat az uniós források gyors lehívásának terve. Erről a Világgazdaság számolt be a birtokukba került levél alapján.

A levél szerint az Európai Bizottság indokolatlannak találja az 50 százalékos előleg bevezetését és aggályosnak a fedezet nélküli kifizetést.

Az Európai Bizottság aggályosnak találja az a magyar kormány újításait, amelyekkel felpörgetné az uniós pénzek lehívását a 2014–2020 közötti támogatási ciklusban. 2048 milliárd forint uniós forrás kifizetése a cél idén, és lehívnák a teljes, 7800 milliárd forintos keretet 2019-cel bezárólag.

Mint azt Csepreghy Nándor miniszterhelyettes egy interjúban kifejtette a terv lényege, hogy Magyarország versenyelőnyhöz jusson, lekörözve a régiós tagállamokat, az uniós forrásokat évekkel hamarabb használja fel.

Ehhez két markáns újítás társul, melyek a közbeszerzési eljárások egyszerűsítése és lerövidítése, illetve az 50 százalékos előlegátalány bevezetése. Utóbbi szerint bármely pályázat nyertese a szerződéskötést követő napon lehívhatja a támogatási összeg felét. Előbbi pedig azt jelenti, hogy az állami megrendelő nem konkrét projektenként, hanem régiónként egy tömbben hirdet pályázatot, a kiválasztottakkal keretmegállapodást köt, majd a verseny újranyitásakor, a következő négy évben a konkrét munkákra már csak ők pályázhatnak. Ezt a módszert már a szennyvízberuházásokra kiírt tendereken alkalmazták, a megrendelés régiónként 70-70 milliárd forintos tételekre szól, és a kiírásból annyit tudni, hogy az összesen 420 milliárd forintnyi tenderen négy-négy kivitelező futhat be. Tehát a gyors lehívás receptje, a nagy tömbökben gyors pályázathirdetés, majd a támogatási összeg felének azonnali felvétele.

A Világgazdaság értesülése szerint a brüsszeli auditorok már megkezdték az új módi részletes vizsgálatát, és például a keretmegállapodásos módszert nem tartják versenybarátnak, amellyel négy évre kőbe vésik a nyerteseket. Valamint nem pártolják a másik újítást sem egy a napokban érkezett levél alapján. A bizottság szerint aránytalan az 50 százalékos előleg kifizetése, ráadásul indokolatlan kockázatot jelent, mert nem kérnek semmiféle garanciát a vállalkozóktól, azaz a kifizetett támogatásnak nincs fedezete.

Korábban azt nyilatkozta Csepreghy, hogy maga döntheti el minden tagállam, mekkora kockázatot vállal a költségvetése terhére, vagyis az előlegfizetésbe nincs beleszólása a bizottságnak, az viszont úgy értékeli, hogy átszáll rá a kockázat, amint az előlegről szóló számlát befogadja. Ettől pedig ódzkodik, mert az uniós pénzügyi szabályokkal ellentétes ilyen magas előleg kifizetése, amelyek vezérelve az arányosság, a teljes összeghez, a kivitelezés időtartamához, ütemezéséhez és a pénzügyi kockázathoz mérten. Nem indokolt a támogatási összeg felét előre kifizetni nagy értékű infrastrukturális beruházások esetében, a szokásos mérték 10-30 százalék, tekintettel arra, hogy jellemzően ezek több évig elhúzódnak, a szerződés aláírása után olyan munkálatok folynak még hónapokig, mint például a munkaterület előkészítése, tehát a támogatások parkoltatására nincs szükség a vállalkozásoknál, az érvelésük szerint. Mindezek alapján nem lát okot az Európai Bizottság arra, hogy a brüsszeli büdzsé terhére ilyen magas előleget elszámoljon, ezért az előleg arányának csökkentését, a pénzügyi kockázat mérséklését, megfelelő garanciák beépítését kéri a magyar hatóságoktól.

(forrás, vg. hu, szerző: Vitéz F. Ibolya)