Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) új épületére és a Nemzeti Múzeum kertjére ötletpályázatot írnak ki.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár egy keddi beszélgetésen egyebek mellett ezekről is beszámolt.

Mint mondta, leghamarabb 2018 után költöztethetik el jelenlegi helyéről, a budai Várból az Országos Széchényi Könyvtárat. Úgy fogalmazott, hogy eldőlni látszik, hogy a Nemzeti Múzeum mögötti Palotanegyedbe költözhet az OSZK, az új helyszínről januárban tervpályázatot írnak ki.

Hangsúlyozta, hogy az OSZK számára a költözésig biztosítani kell a budai Várban a zökkenőmentes működés feltételeit és informatikai fejlesztésre is szükség van. Az archiválási raktárnak más helyszínen kell lennie, az önmagában 3,5 milliárdos épületet Budapest peremkerületében célszerű felépíteni 2018-ig. A költözés előkészítése elérheti a 14-15 milliárd forintot a 2018-ig megvalósuló első ütemben, akár 10 évig is elnyúlhat a program.

Beszélt arról is, hogy a kormány döntött arról,  hogy ötletpályázatot írnak ki a Nemzeti Múzeum kertjére. Az várják ettől, hogy kiderüljön, mit gondolnak , az építészek ma egy modern nemzeti emlékhelyről, milyen funkciókat képzelnek el benne. A tervek szerint azért, hogy egy méltó múzeumkert jöhessen létre, .300 millió forintot különít el a kormány

Elmondta azt is, hogy megadta az engedélyt az Európai Bizottság az előadóművészeti szervezetek társasági adóból (TAO) történő további támogatására. December 31-én járna le Európai Bizottságnak a TAO-rendszer működéséhez szükséges engedélye, ezért törvénymódosításra és egy kormányrendelet megalkotására van szükség.

Kifejtette, hogy egyeztetve a szakmai szervezetekkel beépítettek a rendszerbe egy 1,5 milliárd forintos plafont, így az előadóművészeti szervezetek éves jegybevételük 80 százalékáig, de maximum 1,5 milliárd forintig vehetik igénybe a támogatást. Emellett üdvözölte a Tiszta TAO Társaságok elnevezésű önkorlátozó civil kezdeményezést, amelyben vállaják a résztvevők, hogy a támogatás megszerzéséhez nem vesznek igénybe közvetítőket.

A  TAO-rendszer fontosságát érzékeltetve megjegyezte, hogy ez a harmadik legfontosabb finanszírozási láb az előadóművészeti szervezetek esetében, az arra jogosult szervezetek tavaly több mint 18 milliárd forint támogatást vettek igénybe.

Jó kompromisszumnak nevezte, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kollégiumaiba egyharmad arányban delegálhatna tagokat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) egy folyamatban lévő törvénymódosítás szerint. Az MMA szerepének a szakmai szervezetek által kifogásolt felerősödéséről kijelentette: a Magyar Művészeti Akadémia köztestületként vállalt szerepére, kulturális életben elfoglalt helyére tekintettel indokolt, hogy a művészeti területet érintő döntéshozatalban részt vegyen.

(forrás: kormany.hu, MTI)