A vidékfejlesztési program 1250 milliárd forintos keretére várhatóan az ősszel írják ki a pályázatokat.

A Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken, a Zala megyei Kilimánban számolt be arról, hogy várhatóan az ősszel írják ki a pályázatokat a vidékfejlesztési program 1250 milliárd forintos keretére, amelyeknek az élelmiszer-feldolgozók támogatása lesz az egyik legfontosabb része.

Az eddig kizárólag almatermesztéssel foglalkozó Golden Garden Invest Kft. újonnan épített gyümölcslégyártó részlegének avatásán beszélt arról Mezei Dávid Csaba, hogy 2020-ra a feldolgozás nélküli alapanyag arányának 20 százalék alá kell csökkennie a mezőgazdasági kivitelben, a kormányzati célkitűzés szerint. Kiemelte, hogy az arány a korábbi 40 százalékról mára 30 százalékra csökkent az elmúlt évek alatt úgy, hogy közben bővült a mezőgazdasági export, már meghaladta a 8 milliárd eurót tavaly.

Nemcsak a nemzetgazdaság bevételei szempontjából fontos a minél magasabb feldolgozottsági arány, de új munkahelyeket is lehet teremteni ennek révén. A vidékfejlesztési programban 200 milliárd forint jut az 1250 milliárdból majd az élelmiszeripari alapanyagok feldolgozására.

Hozzátette, hogy elsősorban a mikro- és kisvállalkozókat kívánják támogatni a pályázatokkal, közülük is azokat, akik az elsődleges feldolgozottságú termékek előállításával foglalkoznak.
A nem közvetlenül fogyasztásra szánt almát külön értékesítette mostanáig a 2004 óta működő, tavaly átlagosan 25 embert foglalkoztató, 91,5 millió forintos árbevételű, tavaly 19 millió forintos adózás utáni veszteséget elszámoló zalai vállalkozás.

Az avatáson Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára elmondta, hogy 32 millió forintos támogatással alakították ki a Leader-program jóvoltából, azt a gyümölcsfeldolgozó részleget, amelynek révén az ipari almát már nem kell eladni, abból gyümölcslevet készítenek. Emlékeztetett arra, hogy a magyarországi almaértékesítésben tavaly jelentős krízis volt, de azt is jelzi a mostani kilimáni beruházás,  hogy vannak még tartalékok, lehetőségek. Hangsúlyozta továbbá, hogy nő a nemzeti össztermék a feldolgozással, valamint bővül a munkahelyek száma is.

(forrás: MTI)