Több mint 32 milliárd forint európai uniós pályázati forrás nyílik meg az Európai Innovációs Partnerség (EIP-AGRI) több programjában, folyamatban van a pályázatok kidolgozása.

Erről Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára beszélt egy szakmai konferencián csütörtökön Budapesten.

Elmondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrárgazdasági Kutató Intézet által közösen szervezett tanácskozáson, hogy várhatóan 2016 második félévében hirdetik majd meg az új pályázatokat.

Kitért arra, hogy az innovációs programok iránt élénk az érdeklődés, nyitott a fejlődésre magyar gazdatársadalom. Ha az egyre élesedő globális versenyben meg akarja őrizni pozícióját az európai mezőgazdaság, a fejlesztésekkel előre kell haladnia.

Ismertette, hogy a vidékfejlesztési program részét képezik az EIP-AGRI-források, termelők, élelmiszeripari vállalkozások lehetnek a kedvezményezettjei, és a Miniszterelnökség a program irányító hatósága. Úgynevezett operatív csoportok pályázhatnak a támogatásra, amelyeknek az egyes projektek témájától és célkitűzésétől függően több partnerből kell állniuk. A támogatás elnyeréséhez átlagosan csoportonként legalább öt termelő tag szükséges.

Elmondta, hogy irányulhatnak a projektek új termékek, gyakorlatok, folyamatok, technológiák kialakítására a mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdőgazdálkodási ágazatokban.

Feldman Zsolt, az FM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy lehetővé teszi az újonnan kiépülő hálózat az operatív csoportokon keresztül a tanácsadók, kutatók közötti szoros együttműködés kiépítését, az innováción alapuló gazdasági gyakorlat kiterjesztését. Az egész EU-ra kiterjedő EIP-AGRI-hálózat kiépítésével bekapcsolódhatnak a magyar kutatók a külföldi kutatásokba, innovációs programokba, megoszthatják kutatási eredményeiket, tájékozódhatnak más európai országokban zajló kutatási-innovációs projektekről.

Megemlítette, hogy külön EIP-AGRI osztály jött létre a minisztériumon belül a hatékony szakmai munka érdekében, és a támogatott projektek eredményeinek megosztására új honlapot is készítenek. Egy-egy csoport 40-45 millió forint támogatást szerezhet az operatív csoportok működtetésére.

Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató helyettese közölte, hogy a kamara, vidéki hálózatának felhasználásával, az érintettek felkutatásában vesz részt.

(forrás: kormany.hu, MTI)