Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egy 2020-ig szóló program keretében ötmilliárd forintos európai uniós forrásból pályázati úton segíti a fiatalok felkészülését a munkába állásra és a családalapításra.

Az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta:, hogy a 12-35 éves korosztályt szeretnék megszólítani, és az őket érintő legfontosabb információkat eljuttatni hozzájuk.

Hangsúlyozta, hogy ennek az Új Nemzedék Központ fontos eszköze, amelynek egyik kiemelt feladata, hogy a fiatalok életpályájának tervezésében segítsen, azaz a különböző ösztöndíjakról, továbbtanulási és vállalkozási lehetőségekről, illetve a munkába állást és a családalapítást segítő programokról szakértői tájékoztatást adjon.

Hozzátette, hogy a pályázat keretében közösségi tereket is létrehoznak a központ húsz kihelyezett kontaktirodájában, valamint különböző fesztiválokon és rendezvényeken a központ munkatársai továbbra is megtalálhatók lesznek.

Elmondta még, hogy egy ifjúságkutatás, amelynek keretében a fiatalok érdeklődési körét, életvezetési szokásait nyolcezer fős minta alapján térképezik fel szintén a pályázati forrásból valósul meg 2016-ban. Ezt a kutatást 2000 óta négyévente készítik el, amely az ifjúság aktuális helyzetéről fontos visszajelzést ad.

Kitért arra, hogy létrehoznak egy önkéntesközpontot uniós forrásból, amely országos szinten koordinálja majd az önkéntes tevékenységet. Megjegyezte, a kötelező közösségi szolgálat teljesítése az érettségi feltétele, ezért ennek elvégzésében a nemrég elindított önkéntesportál, a www.onkentes.gov.hu mellett a központ is segítséget nyújt majd.

Az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára, Köpeczi-Bócz Tamás hangsúlyozta, öt évre szól a program, ezzel garantálják a tervezhetőséget és a kiszámíthatóságot. Kiemelte a célok közül a fiatalok identitásának megerősítését, ezáltal bizonyos térségekből elvándorlásuk megakadályozását.

Úgy fogalmazott, a nemzetközi tapasztalatok szerint a mai ifjúságnak abban kell segítséget adni, hogyan lépjen be a társadalomba, a munka világába, és hogyan hangolja ezt össze a magánéletével és a családjával.

(forrás: kormany.hu, MTI)