megosztás
Várhatóan mintegy 92 milliárd forint az idei nemzeti támogatás összege, míg több mint 395 milliárd forint lesz a közvetlen európai uniós források összege.
Erről Czerván György számolt be Harkányban egy gazdálkodói konferencián. Az agrártárca a legtöbb jogcímen megemelt összegű forrást tervez az idén.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása szerint az agrárgazdaságért felelős államtitkár arról is beszélt, hogy tanulóév volt a támogatások igénylése szempontjából 2015, mind a gazdák, mind a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal szemszögéből.
Emlékeztetett, hogy az új feltételek és szabályok mentén igényelhetik a termelők a támogatásokat elmúlt évben indult 2015-2020-as új programozási időszakban. Mindenkitől odafigyelést igényel a számos új elem és változtatás. Kiemelte, hogy jellemző hiba volt az igényléseknél a pontatlan parcella rajzokból eredő túligénylés, amelynek következménye az ellenőrzések elhúzódása lett.
Elmondta, hogy tavaly több mint 174 ezer termelő nyújtott be kérelmet, 4,9 millió hektárra a közvetlen támogatások keretében folyósított területalapú támogatásra. Arra is emlékeztetett, hogy 2015-ben a zöldítés, mint kötelező elem, hektáronkénti összege mintegy 80 euró, mintegy 25 ezer forint volt.
Hozzátette, hogy előreláthatólag a legtöbb jogcímnél megemelkednek a nemzeti támogatások idei forrásösszegei.
(forrás: mvh.gov.hu, MTI)