A Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel csütörtökön közölte, hogy a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek kiegészítő nemzeti támogatást kapnak.

A közlemény szerint maximum 4,9 millió euró, azaz mintegy 1,5 milliárd forint összegű nemzeti támogatás nyújtását hagyta jóvá a bizottság. Azok a termelői szervezetek részesülhetnek a támogatásban, amelyek a közösségi jogszabályok alapján elfogadott működési programmal rendelkeznek, és programjukban támogatható intézkedéseket hajtanak végre. Ma 38 termelői szervezet hajt végre működési programot Magyarországon.

Ennek értelmében módosították a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek kiegészítő nemzeti támogatásáról szóló FM rendeletet. A termelők számára az idei évre nyújtandó kiegészítő nemzeti támogatást meghirdette a tárca.

A zöldség-gyümölcs termelői szervezetek közösségi, és ugyancsak a közösségi jogszabályok által meghatározott feltételekkel nemzeti támogatást kaphatnak. Kizárólag működési programjuk finanszírozásához használhatják fel mindkettőt.

Ezen felül kiegészítő nemzeti támogatásként ugyancsak a működési alapot egészíti ki a szakmaközi szervezet közreműködésével vagy szakmaközi szervezet tagjaként végzett marketing tevékenység ellátására biztosított támogatás, mely a forrásból összesen 150 millió forint keretösszegig kérelmezhető.  Valamint az új tárolókapacitások létrehozásához igénybe vehető támogatás, mely összesen 350 millió forint összegig kérelmezhető.

A támogatott tevékenység célja a belső és külső piacon a termékek fogyasztásának előmozdítása és a termékkel kapcsolatos információk nyújtása, de a külföldi szakkiállításokon való részvétel biztosítása is ide tartozik.

A termelői szervezetek termelőinek koncentrációját, közös piaci fellépését, a közös termékmarketing akciók megvalósítását, ideértve a termékek külföldi kiállításokon való megjelenését is kívánják ösztönözni és erősíteni ezzel.

Szükséges a tárolókapacitások növelése a megnövekvő árualap okozta értékesítési problémák enyhítése érdekében, így a jogszabály erre külön keretet biztosít.

(forrás: kormany.hu, MTI)