Ötven milliárdos gazdaságfejlesztési programot indít a Vajdaságban a kormány.

Ezt Magyar Levente, a külgazdasági és külügyi tárca gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára jelentette be a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Kifejtette:, hogy hitelprogram teszi ki a keret nagy részét, közel harminc milliárdos összeggel, a maradék húsz milliárd vissza nem térítendő állami támogatás.

Közölte, hogy a program elsődleges célja, hogy segítsék a világ legjobb termőföldjeivel rendelkező Vajdaságot és az ottani gazdákat, hogy termékeiket távoli piacokra is el tudják juttatni. További célként jelölte meg mezőgazdasági integrációs és értékesítési intézményrendszer felállítását is. A szeretnék támogatni programmal a turizmust is, ugyanis kihasználatlan turisztikai potenciállal rendelkezik a Vajdaság. Ezt szeretnék először Magyarországon, a magyar közönségnek bemutatni, majd szerte a világon. A célok között említette még a kis- és középvállalkozások fejlesztését, támogatását kedvezményes hitelkonstrukciókkal.

Hozzátette, hogy a Vajdasági Magyar Szövetséggel közösen hajtják végre a programot, és azt várják, hogy az a tendencia, hogy a vajdasági fiatalok külföldön keresik a boldogulásukat megforduljon.

Úgy fogalmazott, hogy történelmi jelentőségű döntés született, erre korábban soha nem volt példa. Azt szeretnék kifejezni, hogy elkötelezett a kormány a határon túli magyar közösségek minden korábbinál nagyobb mértékben és érdemi módon történő megsegítésében.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, hogy ez egy olyan gazdaságfejlesztési program, amely ötéves időszakot ölel fel, és egyaránt illeszkedik a szerbiai, a vajdasági és a magyarországi fejlesztési elképzelésekhez. A  vállalkozásokat, a mezőgazdaságot és a turizmust emeli a támogatás fókuszába a program, és munkahelyet teremthet, beszállítói köröket generálhat.

Hozzátette, hogy a kezdeményezés fő célja, hogy plusz kapaszkodási lehetőséget biztosítson a mindennapi egzisztenciális problémáik megoldására a vajdasági magyaroknak és a velük élőknek.

Kérdésre a vajdasági magyar vezető azt mondta, hogy tudja a szerb kormány, hogy a VMSZ dolgozik egy ilyen fejlesztési programon, és idáig semmiféle ellenvetésre nem volt példa.  Meggyőződése, hogy ezzel ezután sem kell számolni. Szerbiának is az az érdeke, hogy boldogulni tudjanak a polgárai, ezek a vállalkozások Szerbiában valósulnak meg, ott járulnak hozzá az össztermék növeléséhez, ott lesznek adófizetők. Reményének adott hangot, hogy azok,  akik szülőföldjük elhagyásán gondolkodnak, nem lépik meg ezt, illetve akik már elmentek, azok is azon gondolkodnak majd, hogy visszatérnek.

Úgy fogalmazott, hogy nagy nap ez, a térség és gazdaságfejlesztési programmal három éves erőfeszítés gyümölcse ért be.

(forrás: kormany.hu, MTI)