A jogszabályoknak megfelelő termelői csoportok, szervezetek támogatására 26 milliárd forintot különítettek el a 2014-2020-as vidékfejlesztési programban.

Erről Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára számolt be a Nemzeti Agrár Kamara (NAK) konferenciáján, melyet a mezőgazdasági szövetkezetek lehetőségeiről rendeztek.

Elmondta, hogy igyekeznek a látszat termelői csoportokat kizárni a támogatás során, ugyanakkor a jövőben is forrást biztosítanak a termelői csoportok, szervezetek alakításához, működéséhez, és új eszközök is rendelkezésre állnak majd az együttműködés segítésére.

Felidézte, hogy a kormány 2004 óta támogatja a mezőgazdasági termelői csoportok alakulását az uniós forrásokból, 51 zöldség-gyümölcs termelő szerveződés, 24 zöldség-gyümölcs termelői csoport működött 2015-ben Magyaroszágon, és 47 milliárd forintot tettek ki.

Hangsúlyozta, hogy 2014-2020 között 1300 milliárd forint áll rendelkezésre a vidékfejlesztési programban, kiemelt cél a munkahelyteremtés, a gazdák versenyképességének támogatása, a termelőcsoportok, szervezetek létrehozása, erősítése.

Kijelentette, hogy a 2014-2020-as vidékfejlesztési program pályázatait minél hamarabb az agrárvállalkozások rendelkezésére kell bocsátani. Szerinte nem lehet tudni, hogy 2020 után milyen támogatási rendszer lesz.

Rámutatott, hogy ok függ majd attól, hogy hogyan éltek az érintettek az eddigi lehetőséggel, ezért az országnak elemi érdeke, hogy megfelelően használja fel az uniós forrást.
Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke, az Országgyűlés alelnöke a konferenciát köszöntve szólt arról, hogy korábban az agráriumban a termelőkre, a feldolgozókra a decentralizáció, a kereskedőkre a koncentráció volt a jellemző, leginkább a kereskedőknél csapódott le a jövedelem.

A szövetkezésről készült 2012-es európai átfogó tanulmány szerint Magyarország a 19. helyen állt a szövetkezeti szervezettségben a 28 uniós tagország közül. Kiemelt feladat a szövetkezés, az összefogás ügye, szükséges a termékpályák egész területén.

Hozzátette, hogyha létrejön az Európai Unió és az Egyesült Államok között a szabadkereskedelmi megállapodás, akkor lesznek versenyképesek az európai termelők, ha összefognak.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke kiemelte, hogy az együttműködési hajlandóságot fontos fejleszteni, és a meglévő kooperációkat fontos fejleszteni.
Idézve az MTA-val közösen végzett felmérésüket elmondta, hogy alacsonyfokú a kooperációs készség az agráriumban, hiányzik a bizalom, sok a látszat együttműködés a pályázatoknak való megfelelés miatt.

Hozzátette, hogy a látszat együttműködések torzítanak, a kamara meggyőződése, hogy az európai agrárium versenyképessége, jövője függ attól, mennyire épít az integrációra. A kamara feladata pedig támogatni az összefogásokat.

(forrás: kormany.hu, MTI)