A megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégek csaknem egymilliárd forintos egyszeri támogatásban részesülnek a munkakörülmények javítására, eszközeik fejlesztésére.

Erről Czibere Károly, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár számolt be.

Elmondta, hogy december 31-én döntött a kormány a támogatásról, amelyet az érintett vállalatoknak már át is utaltak.

Hozzátette, hogy a cégek másodjára részesültek az egyszeri támogatásban, ugyanis 2,6 milliárd forintos támogatást folyósított a kormány 2014 végén.

Kiemelte, hogy mivel rendkívül népszerű ez a támogatási forma, és a megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedési esélyeit és munkakörülményeit jelentősen segíti, úgy döntött a kormány, hogy a támogatást rendszeressé teszi, és jogszabályban garantálja, hogy folyósítja minden év végén azoknak a cégeknek, amelyek vállalják a következő évben is megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását.

Közölte, hogy a foglalkoztatottak számának arányában határozták meg az összeg nagyságát. November 30-ig lehet felhasználni a támogatást olyan fejlesztésekre, beruházásokra, eszközbeszerzésekre, amelyek segítik a megváltozott munkaképességű emberek munkavégzését.

Hozzátette, hogy például ilyen beruházás volt a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft.-nek a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló, XIV. kerületi telephelyén kialakított személylift, amellyel teljessé vált az épület akadálymentesítése.

Elmondta azt is, hogy már tavaly ősszel kiírták azt a pályázatot, amely egyfajta bértámogatásként 2016-ban a munkáltatóknak a foglalkoztatás költségeit egész évre biztosítja. Erre a idén 34 milliárd forintot biztosítanak szemben tavalyi 29 milliárddal, így a múlt évi 30 300 támogatott foglalkoztatott után az idén már több mint 30 700 megváltozott munkaképességű ember tud valamilyen foglalkoztatási formában elhelyezkedni. A programban részt vevő munkáltatók száma is nőtt,  tavaly 325 munkáltató vett részt a programban, az idén 350.

Beszélt arról is, hogy köszönhetően az új közbeszerzési törvénynek hasonlóan a fogvatartottakhoz a megváltozott munkaképességű emberek is mentesülnek a közbeszerzési eljárás alól, ugyanis nem kell az eljárást lefolytatni az uniós közbeszerzési értékhatár alatt, ha az adott cég megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztat.

Beszámolt még arról, hogy a bürokráciacsökkentő intézkedéseknek köszönhetően a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók akkreditációs eljárásának hossza, valamint változott a lakóingatlan átalakításához kapcsolódó akadálymentesítési támogatás összege és igénybevételének lehetősége is 60-ról 21 napra csökken ettől az évtől. Már nemcsak egyszer lehet igényelni a támogatást, hanem tízévente újra, összege pedig január elsejével 300 ezer forintra nőtt az eddigi 150 ezerről.

Közölte azt is, hogy a rehabilitációs ellátások folyósításának átalakítása is tervben van. Eddig a jogosultságot a munkaórák számához kötötték, azonban a jövőben felső jövedelmi korlátot vezetnének be.

Úgy fogalmazott, hogy a kormány célja, hogy a passzivitásra kárhoztató segély helyett a megváltozott munkaképességű embereket arra ösztönözze, hogy bebizonyítsák, ők is tudnak értékteremtő munkát végezni, s egymásra találjanak ezek az emberek és a munkáltatók.

(forrás: kormany.hu, MTI)