A kárenyhítési alapban az idén 24 milliárd forint van, ebből próbálják a gazdák jogos igényeit kielégíteni.

Erről Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán számolt be.

Elmondta, hogy a gazdáknak 15 napjuk van arra, hogy bejelentsék kárigényüket, nagyon oda kell figyelni a határidőre.

A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint jelenleg folyamatban van a tavaszi fagykárok felmérése. Április 20-21-én és 25-én az ország számos megyéjében, így például Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, vagy Somogy megyében szenvedtek fagykárokat elsősorban a zöldség-gyümölcs, valamint szőlőültetvénnyel rendelkezők. Eddig 960 termelő közel 5300 hektár területen jelentett fagykárt, de természetesen ez a szám a folyamatos kárbejelentések miatt növekszik.

A szaktárca szerint a károk uniós szabályok szerint adható maximális összegű kompenzációjához bizonyosan elegendőek lesznek a 2012-ben megújított agrárkár-enyhítési rendszer forrásai.

(forrás: kormany.hu, MTI)