Az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság az Európai Hulladékcsökkentési héten való részvételre a jelentkezési határidőt egy héttel, jövő péntek 12 óráig meghosszabbította.

Ezt a szervezet pénteken közölte az MTI-vel.

Idén már ötödik alkalommal valósul meg Magyarországon az Európai Hulladékcsökkentési Hét. Az Európai Parlament is támogatja a kezdeményezést, vállalva a rendezvény védnökségét.
A „Hozz ki többet kevesebből!” gondolat az idei hét központi témája, amelynek lényege, hogy ugyanazt az eredményt minél kevesebb erőforrás felhasználásával érjük el.

Tavaly önkéntesek Magyarországon 150 akcióötletet valósítottak meg. A kampány keretében, amely november 21-től 29-ig tart az idén több mint kétszer ennyi, összesen 373 hulladékcsökkentő, szemléletformáló akció valósulhat meg.

(forrás: profitline.hu, MTI)