A fürdőket érintő idei európai uniós pályázati lehetőségek gyógyhelyek fejlesztését, energetikai korszerűsítések megvalósítását, beruházások kedvezményes hitelekkel történő támogatását célozzák – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára.

A tervek szerint a gyógyhelyi fejlesztésekhez maximum egymilliárd forint összegű támogatásra pályázhatnak majd a fürdőüzemeltetők, s a pályázatot várhatóan augusztusban hirdetik meg.
Hozzátette, hogy emellett az épületek energetikai fejlesztésére is lehet majd pályázniuk a vállalkozásoknak, továbbá a pénzügyi eszközök biztosításához pedig kedvezményes hitellehetőséget vehetnek igénybe. Megemlítette azt is, hogy informatikai és kutatásfejlesztési pályázati lehetőségeket ugyancsak igénybe vehetnek majd a fürdők, illetve a szakemberképzéshez szintén kaphatnak támogatást.
A kutatásfejlesztéssel kapcsolatban külön szólt arról, hogy az egészségturizmus lényeges szegmenséről van szó, hiszen a magyarországi gyógyvizek nemcsak a reumatikus kezelések eredményességét segítik elő, hanem bel-, bőr- és nőgyógyászati, illetve légzőszervi terápiákra is alkalmasak.

(Forrás: MTI,NGM)