Magyarország 2,9 milliárd forint rendkívüli agrártámogatást kap az EU-tól.

Az agrárminiszterek keddi luxembourgi tanácsülésén kiemelkedő magyar agrárdiplomáciai siker született. 2,9 milliárd forint rendkívüli agrártámogatást kap válságkezelésre Magyarország.

Erről Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter számolt be a döntést követően. Véleménye szerint ez a tejtermelők és sertéságazat számára komoly segítség.

Emlékeztetett arra, hogy 500 millió eurós támogatási csomagot különített el az unió, ebből az adott tagországok kaptak “nemzeti boríték” formában 420 millió eurót, figyelembe véve a tejtermelésben mutatkozó árcsökkenést, az orosz embargót és az aszály okozta károkat is.

Hangsúlyozta, hogy abszolút értékben és arányaiban nőtt Magyarország támogatása, ugyanis most 2,9 milliárd forintot kapott, míg hasonló helyzetben 2009-ben 1 milliárd forintot.

Elmondta azt is, hogy az idén ősszel kifizethető előleg mértékét a közvetlen támogatásoknál sikerült 50 százalékról 70 százalékra emelni. Szerinte mindez gyors és hatékony segítség. Ennek felhasználása a mezőgazdaság részére többletforrást jelent.

Hozzátette, hogy döntöttek arról is az ülésen, hogy a sajt, a sertéshús és a sovány tejpor magántárolásának támogatására 80 millió euró keret áll rendelkezésre, amelyet a tagországok között szintén felosztanak.

(forrás: kormany.hu, MTI)