3474 milliárd forint pályázati pénz juthat építésre a 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban. Ebből 561,4 milliárd forint fordítható épületenergetikai célra.

A Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára, Lenner Áron Márk, szerdán Budapesten egy szakmai konferencián számolt be arról, hogy 3474 milliárd forint pályázati pénz juthat építésre a 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban. Ebből 561,4 milliárd forint fordítható épületenergetikai célra.

Távlati célnak nevezte az évi 40 ezer lakás megépítését, amelyet szükségesnek tartanak  a szakértők a 4 milliós lakásállomány pótlásához.

Arra is kitért, hogy a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv hozzájárult az építőipari lánctartozások visszaszorításához. Tavaly 121 panaszt fogadott be, 46,5 milliárd forint volt ezek szerződéses értéke, valamint 3,5 milliárd forintot tett ki a vitatott érték. Ebben a bírósági pert megelőző eljárásban a panaszok 60 százaléka zárult egyezséggel az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) adatai szerint.

A konferencián jelenlévők is sürgették az építőipari szolgáltatások és az építőanyag 27 százalékos áfa-csökkentését. Lenner Áron Márk közölte, hogy a számítások készülnek, de nem várható csökkentés a közeljövőben.

(forrás: http://www.kormany.hu/ MTI, NGM)