A szakmai egyeztetéseket követően az élelmiszeripar 100 milliárd forint támogatást kaphat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) forrásaiból; szerdai ülésén erről döntött a kormány.

Mindezt a Miniszterelnökséget vezető Lázár János közölte.

Hangsúlyozta, hogy fejleszteni kell az élelmiszer-feldolgozást a versenyképesség javítása érdekében, ezért döntött a kormány úgy, hogy a GINOP-on belül elkülönítenek egy pályázati sort az élelmiszer-feldolgozás számára. A kormány 50 milliárd forint vissza nem térítendő és 50 milliárd forint visszatérítendő támogatást tud mobilizálni az élelmiszeripar fejlesztésére.
Megjegyezte, hogy az elnyert forráson belül 49-51 százalék lesz a vissza nem térítendő és a visszatérítendő támogatás aránya.

Jelezte, hogy a Miniszterelnökségen készen állnak arra, hogy a pályázati kiírás gyorsítása érdekében szakértői tárgyalásokat folytassanak az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségével (ÉFOSZ). Ha eredményes a szóban forgó program, a kormány nem zárkózik el annak folytatásától sem.

Utalt arra, hogy a konkrét probléma, amely a kormány előtt volt, az a tejágazatban meglévő gondok orvoslásának megoldása. A kormány arra a következtetésre jutott, hogy a tejtermelők megsegítésének egyik módja az élelmiszer-feldolgozás fejlesztése és versenyképességének javítása.

Aláhúzta, hogy a kormány az élelmiszer-feldolgozást stratégiai ágazatnak tekinti; kiemelten fontos a magyar vidék és a magyar gazdaság versenyképessége, növekedése, a munkahelyteremtés szempontjából az agrárium és az agráripar, valamint a hozzá kapcsolódó élelmiszer-feldolgozás, ezért biztosít a kormány többlet támogatásokat.

Emlékeztetett, hogy  nem lehet megoldani a nagy magyar élelmiszeripari vállalatok támogatását a Vidékfejlesztési Program (VP) valamivel több mint 200 milliárd forintos és a GINOP 100 milliárd forintos támogatási keretéből, ehhez nem járul hozzá az unió. A VP-ből kaphatnak támogatást a mezőgazdasági tevékenységet és élelmiszer-feldolgozást végző mikro-, kis- és  közepes vállalkozások, míg a kicsi és a közepes élelmiszer-feldolgozó cégek a GINOP-ból. A nagy élelmiszer-feldolgozó cégek számára a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium zárt pályázati forrásaiból igénybe vehető támogatás áll rendelkezésre.

Kitért arra is, hogy a kormány eltökélt célja, hogy csökkenjen a mindennapi élethez leginkább szükséges élelmiszerek általános forgalmi adója (áfa). Ez döntő mértékben társadalompolitikai kérdés. Hozzátette, hogy az alacsony keresetűek és különösen a nyugdíjasok megsegítése a cél. A tapasztalatok alapján ugyanis a nyugdíjasok fogyasztják a legnagyobb mennyiségben a szóban forgó, alapvető élelmiszereket. Így a nyugdíjemelés és az áfacsökkentés hozhatja meg a nyugdíjak reálértékének növekedését az ő esetükben.
Felhívta a figyelmet, hogy ugyanakkor dilemma, hogy segíti-e a tejtermelőket az áfa mérséklése, mivel a sertéshús áfájának csökkentése megmutatta, hogy az adócsökkentés mérséklően hat a felvásárlási árra. Egyes tejtermelők szerint a kiskereskedelmi árak csökkenése nem eredményezi majd a felvásárlási ár növekedését a tejágazatban. Ezért szövetségre kell lépniük a termelői közösségeknek, a feldolgozói érdekképviseleteknek, valamint a kiskereskedőknek, az együttműködés az érdekük az árstabilitás érdekében.

Éder Tamás, az ÉFOSZ elnöke rávilágított, hogy a magyar élelmiszer-feldolgozó üzemeknek a versenyképességük hagy leginkább kívánnivalót maga után, mivel 20-30 éves technológiai megoldásokat alkalmaznak, jövedelmezőségük alacsony. A múlt évben ugyan 4,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest az élelmiszeripar teljesítménye, de elsősorban a kivitelnek köszönhető ez, ami 10 százalékkal bővült, míg a belföldi értékesítés csak 1 százalékkal. Vagyis a magyar élelmiszeripar belföldi piacvesztése tovább folytatódott. A magyar élelmiszeripari termelés értéke éves szinten nem éri el a 3 ezer milliárd forintot.

Beszélt arról is, hogy tavalyelőtt az ÉFOSZ elindította az „Együtt a fogyasztókért” elnevezésű népegészségügyi célú kezdeményezést, amelyhez eddig 28 hazai vállalat és szervezet csatlakozott, és tett önkéntes vállalást napjaink legkritikusabb, egészséges táplálkozással összefüggő kérdéseiben.

(forrás: kormany.hu, MTI)