Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2015–2016. évi cselekvési programja alapján 42 pályázati kiírást hirdetett meg, melyek között 16 nyílt pályázat szerepel.

A pályázatok célja Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése, hogy a fiatalok tehetségük jellegének és szintjének megfelelő segítséget kapjanak képességük kibontakoztatásához és hasznosulásához.   

A meghirdetett 42 pályázatok közül 16 pályázat nyílt pályázat. Ezek a következők:

•Pályázat fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatására
•Pályázat hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatására
•Pályázat tehetséges magyar fiatalok nemzetközi tanulmányi és művészeti versenyeken, diákolimpiákon való részvételének támogatására.
•Pályázat nagy hagyományú és szakmailag elismert versenyek támogatására.
•Pályázat tehetséges roma, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű fiataloknak szóló tehetséggondozó programok megvalósításának, valamint a tehetségsegítő szolgáltatásokhoz való hozzáféréseinek, továbbá a roma fiatalok tehetségsegítővé válásának támogatására.
•Pályázat fogyatékossággal élő tehetséges fiatalokat támogató, integráló környezetben megvalósuló tehetségsegítő programok, illetve a fogyatékossággal élő fiatalok tehetségsegítő programokban való részvételének támogatására.
•Pályázat szakképzésben részt vevő tehetséges fiatalok tehetséggondozásának és az ezt segítő alkotópedagógiai műhelyek működésének támogatására.
•Pályázat hazai Tehetségsegítő Tanácsok, tehetségfejlesztő szervezetek és közösségek támogatására.
•Pályázat sportágválasztó rendezvények támogatására.
•Pályázat hazánk nemzeti kulturális örökségének megőrzését, a nemzetiségi hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programok támogatására.
•Pályázat köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatására.
•Pályázat a kisiskolákban működő tehetséggondozó programok támogatására.
•Pályázat az Oktatási Hivatal által nyilvántartott szakkollégiumok támogatására.
•Pályázat a matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben című programok támogatására.
•Pályázat egyedi fejlesztést biztosító ösztöndíjak című támogatására.
•Pályázat tehetséges fiatalok felkészítését végző művészetoktatási intézmények tehetséggondozó programjainak támogatására.

A meghirdetett pályázatokra általában a köznevelésben és felsőoktatásban, valamint a tehetséggondozásban részt vevők széles köre nyújthat be támogatási igényt, többek között: köznevelési intézmények, felsőoktatási intézmények, illetve azok karai, egyesületek, alapítványok, közalapítványok, Tehetségsegítő Tanácsok.

A Nemzeti Tehetség Program 2015. évi pályázatainak keretösszege 2,8 milliárd forint. A program forrásának alapját a személyi jövedelemadókból erre a célra felajánlott egy százalékok képezik, amit a Kormány az összegyűlt adóbefizetésekkel egyenlő összeggel egészít ki.

A nyílt pályázatok beadási határideje: 2015. szeptember 11.

(forrás: kormany.hu, emet.gov.hu)