megosztás
A 2016. június 7-én meghirdetett TéT_16 pályázati felhívás kiegészítései
Kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködés támogatása a magyar-francia relációban (TÉT_16_FR)
A 2016. június 7-én meghirdetett TéT_16 pályázati felhívás kiegészítése a magyar-francia együttműködésben folyó kutatás-fejlesztési együttműködések, ezen belül főként a kutatói mobilitás támogatására.
A pályázatok benyújtása 2016. július 4-től 2016. szeptember 15-ig lehetséges, a rendelkezésre álló keret kimerüléséig.
A Magyar – Francia Kétoldalú Tudományos és Technológiai együttműködés keretein belül fontos célkitűzés egyrészt az Európai Unió Horizont 2020 keretprogramjában történő magyar részvételek bővítésének elősegítése, másrészt a fiatal kutatók bevonásának elősegítése az aktuális kutatási folyamatokba. További célkitűzés az új együttműködések támogatása, így előnyt élveznek azok a projektek, amelyek ugyanezen program előző kiírása során nem részesültek támogatásban.
Jelen relációban a magyar és a francia partnerintézmények az élet- természet- és műszaki tudományokon belül nem jelöltek meg külön prioritási területeket.
Az elszámolható költségek köre:
beutazó francia kutató napidíja, ha
• vidíja, országon belüli utazási költsége
• kiutazó magyar kutató kiutazási költsége, biztosítási díja
A támogatás egyéb fő feltételei
• Az egy projekten belül tervezett kölcsönös látogatások száma és időtartama esetében törekedni kell arra, hogy az egyensúlyban legyen a francia és a magyar kutatók között.
• A projekt megvalósításának kezdő időpontja 2017. január 1-jével tervezhető.
• A projekt megkezdésére vonatkozó egyéb információkról a TÉT_16 pályázati felhívás 4.3. pontja rendelkezik.
Az igényelhető támogatás mértéke
Az NKFI Hivatal a pályázat célkitűzéseit a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból összesen 30 millió forint keretösszeggel támogatja az adott relációban. Projektenként maximum 2 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás igényelhető, a rendelkezésre álló forrás erejéig.
Kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködés támogatása a magyar-marokkói relációban (TÉT_16_MC)
A 2016. június 7-én meghirdetett TéT_16 pályázati felhívás kiegészítése a magyar-marokkói együttműködésben folyó kutatás-fejlesztési együttműködések, ezen belül főként a kutatói mobilitás támogatására.
A pályázatok benyújtása 2016. július 4-től 2016. szeptember 15-ig lehetséges, a rendelkezésre álló keret kimerüléséig.
A pályázati felhívás célja
A pályázat célja a hazai partnerek támogatása magyar-marokkói együttműködésben megvalósuló projektekben az alábbi prioritási területeken:
• agrártudományok
• műszaki tudományok
• biotechnológia
• környezetvédelem
Az elszámolható költségek köre
• beutazó marokkói kutató napidíja, havidíja, országon belüli utazási költsége
• kiutazó magyar kutató kiutazási költsége, biztosítási díja, vízumdíj
A támogatás egyéb fő feltételei
• Az egy projekten belül tervezett kölcsönös látogatások száma és időtartama esetében törekedni kell arra, hogy az egyensúlyban legyen a marokkói és a magyar kutatók között.
• A projekt megvalósításának kezdő időpontja 2017. január 1-jével tervezhető.
• A projekt megkezdésére vonatkozó egyéb információkról a TÉT_16 pályázati felhívás 4.3. pontja rendelkezik.
Az NKFI Hivatal a pályázat célkitűzéseit a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból összesen 20 millió forint keretösszeggel támogatja az adott relációban. Projektenként maximum 2 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás igényelhető, a rendelkezésre álló forrás erejéig.
Kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködés támogatása a magyar-szerb relációban (TÉT_16_RS)
A 2016. június 7-én meghirdetett TéT_16 pályázati felhívás kiegészítése a magyar-szerb együttműködésben folyó kutatás-fejlesztési együttműködések, ezen belül főként a kutatói mobilitás támogatására.
A pályázatok benyújtása 2016. július 4-től 2016. szeptember 15-ig lehetséges, a rendelkezésre álló keret kimerüléséig.
A pályázati felhívás célja
Jelen relációban a magyar és a szerb partnerintézmények konszenzusos megállapodása eredményeképpen a társadalom- és bölcsészettudományokon kívül bármely tudományterületen benyújtható pályázat.
Az elszámolható költségek köre
• beutazó szerb kutató napidíja, havidíja, országon belüli utazási költsége
• kiutazó magyar kutató kiutazási költsége, biztosítási díja
A támogatás egyéb fő feltételei
• Az egy projekten belül tervezett kölcsönös látogatások száma és időtartama esetében törekedni kell arra, hogy az egyensúlyban legyen a szerb és a magyar kutatók között.
• A projekt megvalósításának kezdő időpontja 2017. január 1-jével tervezhető.
• A projekt megkezdésére vonatkozó egyéb információkról a TÉT_16 pályázati felhívás 4.3. pontja rendelkezik.
Az NKFI Hivatal a pályázat célkitűzéseit a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból összesen 20 millió forint keretösszeggel támogatja az adott relációban. Projektenként maximum 2 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás igényelhető, a rendelkezésre álló forrás erejéig.
Kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködés támogatása a magyar-portugál relációban (TÉT_16_PT)
A 2016. június 7-én meghirdetett TéT_16 pályázati felhívás kiegészítése a magyar-portugál együttműködésben folyó kutatás-fejlesztési együttműködések, ezen belül főként a kutatói mobilitás támogatására.
A pályázatok benyújtása a pályázati kitöltőprogram megjelenésétől kezdve 2016. július 22-ig lehetséges, a rendelkezésre álló keret kimerüléséig (a kitöltőprogram megjelenéséről honlapunkon közleményt teszünk közzé).
A pályázat célja a hazai partnerek támogatása magyar-portugál együttműködésben megvalósuló projektekben az alábbi prioritási területeken:
• agrártudományok
• műszaki tudományok
• biotechnológia
• környezetvédelem
Az elszámolható költségek köre
• beutazó portugál kutató napidíja, havidíja, országon belüli utazási költsége
• kiutazó magyar kutató kiutazási költsége, biztosítási díja
A támogatás egyéb fő feltételei
• Az egy projekten belül tervezett kölcsönös látogatások száma és időtartama esetében törekedni kell arra, hogy az egyensúlyban legyen a portugál és a magyar kutatók között.
• A projekt megvalósításának kezdő időpontja 2017. január 1-jével tervezhető.
• A projekt megkezdésére vonatkozó egyéb információkról a TÉT_16 pályázati felhívás 4.3. pontja rendelkezik.
z igényelhető támogatás mértéke
Az NKFI Hivatal a pályázat célkitűzéseit a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból összesen 20 millió forint keretösszeggel támogatja az adott relációban. Projektenként maximum 2 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás igényelhető, a rendelkezésre álló forrás erejéig.
(forrás: http://nkfih.gov.hu/)