megosztás
A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet a könyvkiadási tevékenység 2016. évi megújítására, fejlesztésére, a magyar könyvkultúra jelentős értékeinek létrehozására az alábbi témakörökben.
Támogatás formája: valamennyi altémánál vissza nem térítendő támogatás.
Felhívják a pályázók figyelmét:
o Pályázatot a kiadvány kiadója/társkiadója nyújthat be.
o Jelen pályázati felhívás keretében a Kollégium olyan kiadványokat kíván támogatni a 203112, 203132, 203136 és 203137 kódszámú altémákban, amelyekre ISBN és/vagy ISSN szám megkérhető/kiadható.
Figyelem, a pályázat benyújtásakor az ISBN és/vagy ISSN szám igazolása még nem szükséges, azt csak támogatott pályázat esetén kell kikérni. Ezen adatot a pályázat szakmai beszámolójában szerepeltetni szükséges.
Hazai székhelyű kiadók esetében a Kollégium olyan kiadványokat kíván támogatni, amelyekre az Országos Széchényi Könyvtár Magyar ISBN és ISMN Irodájától a kiadvány ISBN és/vagy ISSN száma kikérhető. Ezen adatot a pályázat szakmai beszámolójában is szerepeltetni szükséges.
Külföldi székhelyű kiadók esetében a Kollégium olyan kiadványokat kíván támogatni, amelyekre az ISBN és/vagy ISSN szám saját országuk ügynökségétől kikérhető. Ezen adatot a pályázat szakmai beszámolójában is szerepeltetni szükséges.
o 2014-től a Könyvkiadás Kollégiuma a pályázati altéma rendszert a könyvkiadók működéséhez, méreteihez igazítva olyan módon alakította át, hogy az jobban igazodjon a kiadói igényekhez. A támogatást a kiadók éves könyvcímszáma alapján lehet pályázni kiadói program (203131) vagy egy-egy könyv kiadását célzó pályázat (203112, 203136, 203137, 203138) formájában. Azon kiadók, akik évente 8 vagy több könyvcímmel tudnak pályázni az NKA Könyvkiadás Kollégiumánál könyvkiadói programpályázatot adhatnak be. Azok a könyvkiadók, akik 2016. évben a kiadói programpályázatukra támogatást kaptak, nem indulhatnak a 2016. évi pályázati felhívások egy-egy könyv kiadását célzó szépirodalmi (203136), ismeretterjesztő (203137), művészeti (203112) és gyermekirodalom (203138) altémájában. Azok a kiadók, akik nem kaptak támogatást a 2016. január 25-i benyújtási határidejű, és 2016. áprilisában elbírált kiadói programpályázatukra, azok a 2016. évi tavaszi és őszi pályázati kiírások egy-egy könyv kiadását célzó pályázatain indulhatnak könyveikkel, altémánként 2 pályázattal. Azon könyvkiadók, akik a 2015. januári döntésben a hosszú távú kiadói programjukra támogatást kaptak, de 2016-ra nem pályáztak kiadói programmal, e pályázati felhívás bármelyik altémájában pályázhatnak.
o Magyarországon bejegyzett pályázó köteles a támogatott kiadványt magyarországi székhelyű nyomdával előállíttatni.
o Amennyiben a pályázó saját nyomdával rendelkezik, és a saját nyomdájában kívánja a kiadványt elkészíteni, úgy a nyomdaköltségek közül csak a kiadvány megjelentetéséhez szükséges szakmai anyagok (papír, festék) számlával igazolható megvételéhez kérhető támogatás. Ebből az is következik, hogy az egyéb nyomdai kiadások jogcímekre nem igényelhet támogatást kivéve, ha külső nyomdai szolgáltatást vesz igénybe.
o A Könyvkiadás Kollégiuma a közgyűjteményi évkönyvek, periodikák, speciális kiadványok (pl. adattárak, segédletek, forráskiadások) megjelentetését nem támogatja, mivel az a Közgyűjtemények Kollégiuma hatáskörébe tartozik.
o A Kollégium csak a jogtiszta művek kiadását támogatja. A kiadásra szánt mű felhasználására vonatkozó engedély megszerzése, valamint az engedélyből fakadó igények teljesítése a pályázók kötelessége és felelőssége. Az ebből eredő esetleges jogviták esetén a pályázó tartozik helytállni.
1. A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet művészeti tárgyú, illetve a különböző művészeti területekhez kapcsolódó, azokat bemutató, értelmező, értékelő művek hagyományos módon történő megjelentetésének támogatására.
Pályázni a hazai művészeti élet különböző területeiről készült, az ott megszülető értékeket, illetve azok elemzését, értelmezését, értékelését bemutató kiadványok, albumok megjelentetésére lehet (magyar szerzőtől idegen nyelven is, és bármely szerzőtől magyarul).
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 30.000.000 Ft. Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.
Pályázók köre:
A. olyan szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a könyvkiadási tevékenység vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve (az erre utaló bejegyzéstmagyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén – kivéve egyéni vállalkozó /l. alább/ – az alapító okiratban/alapszabályban, jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz),
B. színházi, zenei, alkotóművészeti, előadó-művészeti, építőművészeti szervezetek, (a szakmai tevékenységre utaló bejegyzést az alapító okiratban/alapszabályban/cégkivonatban jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz),
C. hazai és határon túli muzeális intézmények (nem jogi személy esetén annak fenntartója),
D. olyan egyéni vállalkozók, akik kiadói tevékenységgel rendelkeznek, az erről szóló igazolást fel kell tölteni a pályázathoz.
Pályázni a 2016. július 1. és 2017. június 30. között megjelenő kiadványokra lehet.
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magába foglalja a 27%-os áfát is – de minimum5000 Ft-ot –, köteles befizetni. A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
o írói tiszteletdíj,
o illusztrátori tiszteletdíj,
o fotós tiszteletdíja,
o sajtó alá rendezés tiszteletdíja,
o jegyzetírás tiszteletdíja,
o szöveggondozás tiszteletdíja,
o fordítói tiszteletdíj,
o lektorálási tiszteletdíj,
o szerkesztő tiszteletdíja,
o főszerkesztő tiszteletdíja,
o olvasószerkesztő tiszteletdíja,
o tervezőszerkesztő tiszteletdíja,
o képszerkesztő tiszteletdíja,
o névmutató készítésének tiszteletdíja,
Az igényelt/megítélt támogatási összeg legalább 20%-át szerzői tiszteletdíj jellegű kifizetésre kell fordítani (írói tiszteletdíj, illusztrátori tiszteletdíj, fotós tiszteletdíja, sajtó alá rendezés tiszteletdíja, jegyzetírás tiszteletdíja, szöveggondozás tiszteletdíja, fordítói tiszteletdíj).
A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.
o szerzői jogdíjak,
o fotóanyag jogdíja,
o marketing- és hirdetési költségekre (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 10%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 10%-a használható fel),
o nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
• grafikai tervezés, borítótervezés,
• kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
• képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
• korrektúra,
o nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),
o a kapcsolódó CD/DVD költségei (anyag-, gyártási és csomagolási költség).
2. A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet klasszikus irodalmi örökségünk kritikai kiadásainak hagyományos módon történő megjelentetésének támogatására.
A Kollégium azon kiadványokat tekinti kritikai kiadásnak, amelyek megfelelnek az MTA Textológiai Bizottsága által 2004-ben összeállított kritikai kiadások szabályzatában foglaltaknak. Az MTA Textológiai Bizottsága által ajánlott kritikai kiadások az elbírálásnál előnyt élveznek.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 5.000.000 Ft. Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.
Pályázók köre:
o olyan szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a könyvkiadási tevékenység vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve (az erre utaló bejegyzéstmagyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén az alapító okiratban/alapszabályban, jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz),
o olyan egyéni vállalkozók, akik kiadói tevékenységgel rendelkeznek, az erről szóló igazolást fel kell tölteni a pályázathoz.
Pályázni a 2016. július 1. és 2017. június 30. között megjelenő kiadványokra lehet.
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át – amely magába foglalja a 27%-os áfát is, de minimum5000 Ft-ot –, köteles befizetni. Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
o írói tiszteletdíj,
o illusztrátori tiszteletdíj,
o fotós tiszteletdíja,
o sajtó alá rendezés tiszteletdíja,
o jegyzetírás tiszteletdíja,
o szöveggondozás tiszteletdíja,
o fordítói tiszteletdíj,
o lektorálási tiszteletdíj,
o szerkesztő tiszteletdíja,
o főszerkesztő tiszteletdíja,
o olvasószerkesztő tiszteletdíja,
o tervezőszerkesztő tiszteletdíja,
o képszerkesztő tiszteletdíja,
o névmutató készítésének tiszteletdíja,
Az igényelt/megítélt támogatási összeg legalább 20%-át szerzői tiszteletdíj jellegű kifizetésre kell fordítani (írói tiszteletdíj, illusztrátori tiszteletdíj, fotós tiszteletdíja, sajtó alá rendezés tiszteletdíja, jegyzetírás tiszteletdíja, szöveggondozás tiszteletdíja, fordítói tiszteletdíj).
A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.
o szerzői jogdíjak,
o marketing- és hirdetési költségekre (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 10%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 10%-a használható fel),
o nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre,
• grafikai tervezés, borítótervezés,
• kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
• képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
• korrektúra,
o nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),
o a kapcsolódó CD/DVD költségei (anyag-, gyártási és csomagolási költség).
3. A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet magyar szépirodalmi művek megjelentetésének támogatására.
Pályázni magyar szépirodalmi művek, illetve az ezekkel foglalkozó tanulmány- és esszékötetek, magyar nyelvű, papíralapú megjelentetésére lehet.
Reprintre pályázni kizárólag régi, 1850 előtti hungarica-kiadványok, és különösen nagy szellemi értéket képviselő szakmunkák esetében lehet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 25.000.000 Ft. Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.
Pályázók köre:
o olyan szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a könyvkiadási tevékenység vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve (Az erre utaló bejegyzéstmagyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén – kivéve egyéni vállalkozó /l. alább/ – az alapító okiratban/alapszabályban, jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz. Egyházi jogi személy esetében, amennyiben nem rendelkezik alapító okirattal, akkor 1 évnél nem régebbi egyházfő-hatósági igazolást kell csatolni arról, hogy a pályázó szervezet kiadói tevékenységgel rendelkezik.). Előnyben részesülnek azok a könyvkiadók, amelyeknek a szépirodalom a fő profiljuk,
o olyan egyéni vállalkozók, akik kiadói tevékenységgel rendelkeznek, az erről szóló igazolást fel kell tölteni a pályázathoz.
Pályázni a 2016. július 1. és 2017. június 30. között megjelenő kiadványokra lehet.
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magába foglalja a 27%-os áfát is – de minimum5000 Ft-ot –, köteles befizetni. Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
o írói tiszteletdíj,
o illusztrátori tiszteletdíj,
o fotós tiszteletdíja,
o sajtó alá rendezés tiszteletdíja,
o jegyzetírás tiszteletdíja,
o szöveggondozás tiszteletdíja,
o lektorálási tiszteletdíj,
o szerkesztő tiszteletdíja,
o főszerkesztő tiszteletdíja,
o olvasószerkesztő tiszteletdíja,
o tervezőszerkesztő tiszteletdíja,
o képszerkesztő tiszteletdíja,
o kontrollszerkesztő tiszteletdíja,
o sorozatszerkesztő tiszteletdíja
o névmutató készítésének tiszteletdíja,
Az igényelt/megítélt támogatási összeg legalább 20%-át szerzői tiszteletdíj jellegű kifizetésre kell fordítani (írói tiszteletdíj, illusztrátori tiszteletdíj, fotós tiszteletdíja, sajtó alá rendezés tiszteletdíja, jegyzetírás tiszteletdíja, szöveggondozás tiszteletdíja, fordítói tiszteletdíj).
A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.
o szerzői jogdíjak,
o marketing és hirdetési költségekre (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 10%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 10%-a használható fel),
o nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
• grafikai tervezés, borítótervezés,
• kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
• képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
• korrektúra,
o nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),
o a kapcsolódó CD/DVD költségei (anyag-, gyártási és csomagolási költség).
4. A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet tudományos ismeretterjesztő művek megjelentetésének támogatására.
Pályázni a hagyományos úton megjelentetni kívánt tudományos ismeretterjesztő, és tényirodalmi könyvek, valamint a környezetkultúrát, a környezet-etikus magatartást fejlesztő szakkönyvek megjelentetésére lehet (magyar szerzőtől idegen nyelven is, és bármely szerzőtől magyarul). Reprintre pályázni kizárólag régi, 1850 előtti hungarica-kiadványok, és különösen nagy szellemi értéket képviselő szakmunkák esetében lehet.
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 40.000.000 Ft. Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.
Pályázók köre:
A. olyan szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a könyvkiadási tevékenység vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve (Az erre utaló bejegyzéstmagyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén – kivéve egyéni vállalkozó /l. alább/ – az alapító okiratban/alapszabályban, jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz. Egyházi jogi személy esetében, amennyiben nem rendelkezik alapító okirattal, akkor 1 évnél nem régebbi egyházfő-hatósági igazolást kell csatolni arról, hogy a pályázó szervezet kiadói tevékenységgel rendelkezik.),
B. olyan egyéni vállalkozók, akik kiadói tevékenységgel rendelkeznek, az erről szóló igazolást fel kell tölteni a pályázathoz,
C. hazai nyilvános könyvtárak jegyzékében szereplő könyvtárak,
D. felsőfokú könyvtárosképző intézmények és könyvtárszakmai szervezetek,
E. hazai és határon túli muzeális intézmények (nem jogi személy esetén annak fenntartója),
F. hazai levéltárak és levéltári szakmai szervezetek (nem jogi személy esetén annak fenntartója).
Pályázni a 2016. július 1. és 2017. június 30. között megjelenő kiadványokra lehet.
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magába foglalja a 27%-os áfát is – de minimum 5000 Ft-ot –, köteles befizetni. Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
o írói tiszteletdíj,
o illusztrátori tiszteletdíj,
o fotós tiszteletdíja,
o sajtó alá rendezés tiszteletdíja,
o jegyzetírás tiszteletdíja,
o szöveggondozás tiszteletdíja,
o fordítói tiszteletdíj,
o lektorálási tiszteletdíj,
o szerkesztő tiszteletdíja,
o főszerkesztő tiszteletdíja,
o olvasószerkesztő tiszteletdíja,
o tervezőszerkesztő tiszteletdíja,
o képszerkesztő tiszteletdíja,
o kontrollszerkesztő tiszteletdíja,
o sorozatszerkesztő tiszteletdíja,
o névmutató készítésének tiszteletdíja,
Az igényelt/megítélt támogatási összeg legalább 20%-át szerzői tiszteletdíj jellegű kifizetésre kell fordítani (írói tiszteletdíj, illusztrátori tiszteletdíj, fotós tiszteletdíja, sajtó alá rendezés tiszteletdíja, jegyzetírás tiszteletdíja, szöveggondozás tiszteletdíja, fordítói tiszteletdíj).
A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.
o szerzői jogdíjak (külföldi és hazai),
o fotóanyag jogdíja,
o marketing- és hirdetési költségekre (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 10%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 10%-a használható fel),
o nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
• grafikai tervezés, borítótervezés,
• kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
• képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
• korrektúra,
o nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),
o a kapcsolódó CD/DVD költségei (anyag-, gyártási- és csomagolási költség).
5. A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet szépirodalmi, művészeti, illetve ismeretterjesztő művek digitális formában, internetes szerverről történő tartalomszolgáltatás formájában működtetett publikálására.
Pályázni könyv alakban már megjelent művek digitális kiadásával vagy újonnan létrehozandó művek megjelentetésével lehet, de a pályázónak vállalnia kell, hogy az általa létrehozott tartalmat – a szakmai beszámoló benyújtásától számítva – folyamatosan frissítve, legalább 3 évig szolgáltatja, azaz ingyenesen elérhető teszi a felhasználók számára a világhálón keresztül.
Az elektronikus tartalmat olyan formában kell elkészíteni, amely a felhasználó számára lehetővé teszi a teljes és a csonkaszavas, illetve az összetett keresés elvégzését is! (Összetett keresés esetében a keresőszavakat logikai operátorokkal kapcsolják össze.)
Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 10.000.000 Ft. Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.
Pályázók köre:
A. olyan szervezetek, amelyek alapító okiratában/alapszabályában/cégkivonatában a könyvkiadási tevékenység vagy a könyvek megjelentetését előmozdító, segítő tevékenység fel van tüntetve (az erre utaló bejegyzéstmagyarországi gazdasági társaságok esetén a cégkivonatban, egyéb szervezeti forma esetén – kivéve egyéni vállalkozó /l. alább/ – az alapító okiratban/alapszabályban, jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz),
B. színházi, zenei, alkotóművészeti, előadó-művészeti, építőművészeti szervezetek, (a szakmai tevékenységre utaló bejegyzést az alapító okiratban/alapszabályban/cégkivonatban jól láthatóan ki kell emelni, és fel kell tölteni a pályázathoz),
C. hazai és határon túli muzeális intézmények (nem jogi személy esetén annak fenntartója),
D. a hazai nyilvános könyvtárak jegyzékében szereplő könyvtárak,
E. hazai levéltárak és levéltári szakmai szervezetek (nem jogi személy esetén annak fenntartója),
F. egyéni vállalkozók, akik kiadói tevékenységgel rendelkeznek, az erről szóló igazolást fel kell tölteni a pályázathoz.
Pályázni a 2016. július 1. és 2017. június 30. között megjelenő kiadványokra lehet.
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át, amely magába foglalja a 27%-os áfát is – de minimum 5000 Ft-ot –, köteles befizetni. Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
o írói tiszteletdíj,
o illusztrátori tiszteletdíj,
o fotós tiszteletdíja,
o sajtó alá rendezés tiszteletdíja,
o jegyzetírás tiszteletdíja,
o szöveggondozás tiszteletdíja,
o fordítói tiszteletdíj,
o lektorálási tiszteletdíj,
o szerkesztő tiszteletdíja,
o főszerkesztő tiszteletdíja,
o olvasószerkesztő tiszteletdíja,
o tervezőszerkesztő tiszteletdíja,
o képszerkesztő tiszteletdíja,
Az igényelt/megítélt támogatási összeg legalább 20%-át szerzői tiszteletdíj jellegű kifizetésre kell fordítani (írói tiszteletdíj, illusztrátori tiszteletdíj, fotós tiszteletdíja, sajtó alá rendezés tiszteletdíja, jegyzetírás tiszteletdíja, szöveggondozás tiszteletdíja, fordítói tiszteletdíj).
A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is. Személyi jellegű kifizetés esetében a kapcsolódó járulékra is igényelhető támogatás.
o szerzői jogdíjak,
o fotóanyag jogdíja,
o a digitális kiadás előkészítő munkálatai:
• grafikai tervezés,
• kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
• képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
• korrektúra,
• a tartalom megfelelő gépi kódolása,
• a tartalom gépi kódolásának előkészítése,
• a tartalom gépi kódolásának programozása,
• számítógépes programozás,
• szerverszolgáltatás bérlése,
• a tartalom adatainak frissítése,
• marketing és hirdetési költségek (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 10%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 10%-a használható fel).
Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2016. június 13-án, éjfélig lehet.
(forrás: nka.hu)