Az eddig át nem utalt összegekből már beérkezett az országba 201,5 milliárd forint a Gazdaságfejlesztési Operatív Programhoz (GOP) kapcsolódóan, és 13,3 milliárd forint uniós forrás a Regionális Operatív Program (ROP) részeként.

Erről Adorján Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára számolt be szerdán az tárca költségvetési háttértájékoztatóján.

Elmondta, hogy az Eurostat által elfogadott, és szerdán publikált EDP-jelentés szerint az idén összesen 510 milliárd forint eddig át nem utalt uniós forrásra számít az EU-tól a kormány, októberben már beérkezett ennek egy része az országba.

Jó hírnek nevezte, hogy megerősítette az Eurostat is, hogy a bruttó hazai termékhez (GDP-hez) mérten 2,5 százalék volt a tavalyi uniós módszertan szerint számított államháztartási deficit, és 76,2 százalékot ért el a GDP-hez viszonyítva az államadósság.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának szerdán közzétett összesítése szerint tavaly 2,5 százalék volt a magyar államháztartás GDP-arányos deficitje, csakúgy mint az előző évben. Ugyanakkor a GDP 76,8 százalékáról a bruttó hazai össztermék 76,2 százalékára csökkent az államadósság.

Kiemelte, hogy attól függ a további uniós pénzek átutalása, hogy a magyar kormány és az uniós hatóságok között hogyan folynak le az egyeztetések.

Arról is beszélt, hogy az Országgyűlés költségvetési bizottsága olyan javaslatot adott be az idei költségvetés módosításaként, amely szerint 25 milliárd forinttal kívánja megnövelni az idei költségvetés bevételi és kiadási oldalát a Modern Városok program finanszírozására, azonban változatlan marad a hiány összege. Két forrásból adódik össze a 25 milliárd forintos bevételi többlet, 12 milliárd forinttal emelkednek meg az áfa-bevételek ls 13 milliárd forinttal a jövedéki adó bevételei, 25 milliárd forinttal nőnek a kiadások is, viszont továbbra is 892,4 milliárd forint lesz a hiány. 23 megyei jogú város vesz részt a Modern Városok programban. 

(forrás: profitline.hu, MTI)