Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet közös pályázatán a határon túli magyar hallgatók 25 pályázati kiírásra jelentkezhettek.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének döntésével teljes állami ösztöndíjas képzéseken, részképzéseken, doktori-, illetve felsőoktatási felzárkóztató képzéseken folytatott tanulmányaikhoz kapnak támogatást az ösztöndíjat elnyerők.

A határon túl élő magyarok támogatására nagy hangsúlyt fektet a kormány, és azon programterveket, amelyek a külhoni magyar hallgatók sikerességét segítik, kiemelten kezeli.
Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere folytatta azt a 2000-ben végrehajtott ösztöndíjazási reform szerinti támogatási politikát, amely segítségével a felsőoktatási ösztöndíjprogramok elérhetővé válnak a határon túli felsőoktatásban tanulók számára is. Ennek eredménye az a pályázat, amelynek keretében ez évben több mint ezer külhoni fiatalt támogatására összesen mintegy 250 millió forint összeget fordított a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság.

Romániai, szerbiai, szlovákiai, ukrajnai, horvátországi és más, diaszpóra területen élő magyar hallgatók és doktoranduszok voltak jogosultak a pályázat benyújtására. Augusztus-szeptember hónapokban zajlott le a magyarországi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató külhoni magyar hallgatók ösztöndíj pályázatainak értékelése, a határon túli magyar szervezetekkel közösen.

A nyertesek négy fő támogatástípusban részesülnek a 2015/2016-os tanévre vonatkozóan

• a nappali munkarendű, alap-, osztatlan és mesterképzésein miniszteri ösztöndíjban összesen 535 fő részesül,
• részképzéses ösztöndíjat 385 hallgató vehet át,
• állami ösztöndíjjal támogatott magyarországi PhD/DLA képzésre 30 doktorandusz jogosult,
• illetve felsőoktatási előkészítő képzési támogatásában 106 hallgató vehet részt.

A külhoni hallgatók legnagyobb része műszaki és informatikai, valamint bölcsésztudományi és társadalomtudományi képzéseken vesz részt. A legnépszerűbb felsőoktatási intézmények pedig: a Szegedi Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Semmelweis Egyetem.

(forrás: kormany.hu, EMMI Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság)