Augusztus második hétvégéjén rendezi meg a Szentlőrinci Gazdanapokat a Baranya Megyei Vállalkozói Központ. A jubileumi, 25. szakvásár a legújabb gépeknek, fejlesztéseknek, állatkiállításnak és számos, a közönséget vonzó szakmai és szórakoztató programnak is teret ad. Ezek közül emeljük most ki a szakmai napot, a szántóföldi gépbemutatót, és Horvátország bemutatkozását. A kiállítók száma az idei évben meghaladja a 350-et, ebből közel 50 érkezik a déli szomszédunktól.

 

Precíziós gazdálkodás és vidékfejlesztési fórum a szakmai napon

Az augusztus 10-i, pénteki szakmai napon kiemelt téma lesz a precíziós gazdálkodás, és arról is beszélnek majd az előadók, hogy a helyi gazdaságon múlik a vidék jövője. Az érdeklődők a Kistermelők Házában ismerhetik meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara növényvédelmi előrejelző rendszerét, és előadást tart a precíziós gazdálkodásról a téma egyik legnagyobb hazai szakértője, a mosonmagyaróvári Széchenyi István Egyetem egyetemi docense, Dr. Milics Gábor is. A banki szakma is elmondja a maga véleményét a precíziós gazdálkodásról, délután pedig gyakorlati helyszínen, működés közben mutatják be a modern technika agráripari vívmányait. Délután az Agrárminisztérium helyettes államtitkára, Dr. Mezei Dávid vezeti az egyórás agrár-vidékfejlesztési fórumot, amit „Helyi (m)értékeink” címmel követ a Leader műhely beszélgetés, melyben bemutatkoznak a térség turisztikai szolgáltatói és hálózatai. A szakmai nap egyben az agrár-szaktanácsadók akkreditált továbbképzése is.

Látványos szántóföldi gép és technológiai bemutatót tartanak

Az elmúlt évek nagy szakmai érdeklődésére való tekintettel már a pénteki szakmai nap délutánján kezdődik, és még szombaton is tart majd a szántóföldi gép és technológiai bemutató. Az eseményt idén a Baranya Megyei Vállalkozói Központ és a Velox-Ker Kft közösen szervezi, a pontos helyszíne pedig a vásár főbejáratától mintegy 500 méterre lesz. Ahogy a korábbi években, idén is vadonatúj gépeket és technológiákat nézhetnek meg a vendégek működés közben. A bemutatón 100-300 lóerős traktorok, altalajlazító-, szántó-, magágykészítő- és tarlókezelő gépek (mulcsozó, tárcsa) szerepelnek, például függesztett váltvaforgató eke, 5 késes talajlazító és szántóföldi kultivátor is.

A szomszédos Horvátország lesz a Szentlőrinci Gazdanapok díszvendége

A rendezvény idén is lehetőséget ad a nemzetközi együttműködések kialakítására. Az egyik idei újdonság, hogy elindították a Partnerország programot. A legújabb EU-tag Horvátország lesz a Szentlőrinci Gazdanapok díszvendége. Ezért közel 50 horvát kiállító érkezik a szomszédos országból Baranyába. Horvát turisztikai szakemberek, helyi terméket előállítók, mezőgazdasági termelők jönnek, többen közülük a tengerparti településekről. Ehhez szervesen kapcsolódik az üzleti fórum, amin az érdeklődő magyar szakemberek és üzletemberek ismerhetik meg egymás és a jelenlévő horvát partnerek tevékenységét. A Szentlőrinci Gazdanapokon egy új együttműködési megállapodást is kötnek, amit a magyar és horvát méhész egyesületek vezetői írnak alá.

A horvát kormányt magas szintű küldöttség képviseli majd, ennek tagja lesz Tomislav Tolušić miniszterelnök helyettes delegáltja, az agrártárca államtitkára, a Horvát Gazdasági Kamara elnöke, valamint a magyar-horvát határ mentén működő partnerszervezetek – a bjelovári, az eszéki és a verőcei vásárok- képviselői akikkel a szervezők már hosszú évek óta szorosan együttműködnek. Lesz horvát tengeri só és sörgyártó, olivaolajkészítő valamint sajt és haltermék előállító résztvevő is. Rajtuk kívül Ausztriából és Németországból is érkeznek kiállítók, továbbá az erdélyi gazdák is elhozzák termékeiket.

 

Forrás: Agro Napló (Csurja Zsolt) (https://agronaplo.hu/termekinformaciok/szantofoldi-gepbemutatoval-es-hatalmas-horvat-standdal-varjak-az-agrariumot-a-szentlorinci-gazdanapokon)