Százötvenegymillió forintos program indult azzal a céllal, hogy minél több roma lány folytassa a tanulmányait a nyolc általános iskolai osztály elvégzése után is.

Ezt Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára közölte az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Kifejtette, hogy jelenleg a roma nők mindössze 20 százaléka dolgozik. Ez azért van így, mert általában hamar családot alapítanak, amikor azonban felnőnek a gyerekek, a nők végzettség híján nem tudnak elhelyezkedni. Bár vannak programok a felnőttoktatásba való bevonásukra is, jobb a megelőzés, meg kell győzni őket arról, hogy az garantálja a jövőjüket, ha megfelelő tudást szereznek.

Hozzátette, hogy ebben segít a 26 nyertes pályázó, egyház, szociális szolgáltató, civil szervezet. A pályázat feltétele volt, hogy legyen kiépített jó kapcsolata a szervezetnek az adott település közösségével, másrészt tapasztalata abban, hogy a roma lányokat miként lehet bevonni egy ilyen programba, a családokat hogyan lehet meggyőzni ennek hasznáról.
Ismertette, hogy míg a többségi társadalom 16-24 éves fiataljainak 11 százaléka hagyja ott az iskolát, a romák körében – fiúk és lányok együtt – ez 38 százalék. Hangsúlyozta. hogy pedig ezek a lányok nagyon vágynak a biztos jövőre, ezért „akkor kell nekik segíteni, amikor még álmaik vannak”.

Hozzátette, hogy kiszolgáltatottságot kell megelőzni ezzel a programmal, mert aki magára marad a nyolc általános iskolai osztály elvégzése után, az könnyen a prostitúció áldozatává válhat. A 13-15 éves lányokat napi szinten mentor is segíti – a legtöbbjük nő -, elsősorban a tanulásban, de lelki támogatást is nyújtanak nekik.

(forrás: kormany.hu, MTI)