megosztás
Biztosan nem függeszti fel a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Program borászati felhívását a pályázat első értékelési szakaszának vége előtt. Az ágazati szereplők számára elegendő idő jut felkészülni és a támogatási kérelmeket benyújtani.
A Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkársága felhívja a termelők és gazdálkodók figyelmét, hogy a 2016. július 12-én megjelent a „Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása” című pályázat felfüggesztésére biztosan nem kerül sor az első értékelési szakasz lezárulása előtt, tehát első körben legalább 2016. október 12-ig mindenképpen lehetőség van a támogatási kérelmek benyújtására.
Az irányító hatóság legkorábban csak ezt követően dönthet – a rendelkezésre álló keret nagyságától függően – a pályázat esetleges felfüggesztéséről.
A Miniszterelnökség az új ciklusban fontosnak tartotta, hogy a pályázati rendszer és döntésmechanizmus egyszerűbbé, átláthatóbbá és hatékonyabbá váljon. Ennek érdekében a felhívások időben eljutnak az érintettekhez, valamint a pályázat megjelenését követően elegendő idő áll rendelkezésre a pályázati dokumentumok beszerzésére, illetve a támogatási kérelmek benyújtására. A Vidékfejlesztési Program pályázatai esetében a megjelenést követően két hónap felkészülési idejük van az érintetteknek, hogy megismerjék a felhívást és beszerezzék a szükséges dokumentumokat. A pályázat megnyitását követően értékelési szakaszonként egy-egy hónapot határoztak meg a támogatási kérelmek benyújtására.
A benyújtott kérelmeket szakaszosan bírálják el. Ennek értelmében a bírálati szakasz utolsó napjáig benyújtott összes pályázat értékelése együttesen történik.