megosztás
A Széchenyi2020 felhívásai közül az alábbiakban történt változás.
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Ipari parkok, iparterületek fejlesztése” című (TOP-1.1.1-15 kódszámú) felhívás, mely az alábbi pontokat érinti:
Részletek itt
Módosítás történt a Széchenyi 2020 keretében megjelent „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” című (VP-4-10.2.1-15 kódszámú) felhívás dokumentációjában, mely az alábbi pontokat érintette:
• A felhívás 3.2./I.1. és 3.2./IV. 3. pontjaiban két jogszabály nevének javítása volt szükséges: 99/2002. (XI.5.) FVM rendelet a szarvasmarhafajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről, 120/2007. (X. 18.) FVM rendelet a Baromfi Információs Rendszer létrehozásáról és működtetésének rendjéről,
• A felhívás 3.2./IV. 7. pontjában egy hibás jogszabályi hivatkozás javítása volt szükséges: „…..809/2014/EU bizottsági rendelet 42. cikkében foglaltakat….”
• A Felhívás 4.4. fejezetében a hiánypótlásra vonatkozó mondat átszövegezése volt szükséges: „Az eljárás során a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet szabályai szerint nincs lehetőség hiánypótlásra.”
• A Támogatói Okirat javítása volt szükséges a fenti módosítások miatt, illetve egy egységes támogatói okiratokat érintő módosítás került átvezetésre (új aláírás).
Részletek itt
Módosítás történt a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzése” című (VP-4-10.2.2.-15 kódszámú) felhívás dokumentációjában, mely az alábbi pontokat érintette:
• A felhívás szövege a következő helyeken egészült ki: 3.2. I/5. h), 3.2.VII.: „Az 1. számú mellékletében felsorolt, a génmegőrzésben érintett mezőgazdasági- és élelmezési célú növényfajok, illetve fajtáik valamint azok vad- és rokon fajai és fajtái megőrzése, továbbá mikroorganizmusok megőrzése esetén évente, adott év december 31-ig a NÉBIH számára meg kell küldeni”
• A Fogalomjegyzékből (4. melléklet) törlésre került az egységes kérelem definíció
• A Támogatói Okirat frissítése vált szükségessé a fenti módosítás miatt.
Részletek itt
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Kompenzációs kifizetések természeti hátránnyal érintett területeken” című (VP4-13.2.1.-16 kódszámú) felhíváshoz tartozó Támogatói Okirat.
Részletek itt
Adminisztrációs okokból kifolyólag módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” című (TOP-3.2.1-15 kódszámú) felhívás.
Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a módosítás kizárólag az alábbi, már megjelent Irányíró Hatóság által készített szakmai mellékletek módosítását jelenti:
– Indikátor számítás
– Pénzügyi mutató számítás
– Műszaki szakértő nyilatkozat-tervezett állapotra
– Projekt Terv
Továbbá a támogatási kérelmek benyújtásának kezdő időpontja a kitöltőprogram megjelenéséhez való igazítás érdekében május 20-ra lett módosítva.
Ezen módosításokon túl a TOP-3.2.1-15 számú, „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” című felhívás nem módosul.
Részletek itt
Adminisztrációs okokból kifolyólag módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Önkormányzatok által vezérelt, a helyi adottságokhoz illeszkedő, megújuló energiaforrások kiaknázására irányuló energiaellátás megvalósítása, komplex fejlesztési programok keretében” című (TOP-3.2.2-15 kódszámú) felhívás.
Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a módosítás kizárólag az alábbi, már megjelent Irányító Hatóság által készített szakmai mellékletek módosítását jelenti:
– Indikátor számítás
– Pénzügyi mutató számítás
– Műszaki szakértő nyilatkozat-tervezett állapotra
– Projekt Terv
Továbbá a támogatási kérelmek benyújtásának kezdő időpontja a kitöltőprogram megjelenéséhez való igazítás érdekében május 20-ra lett módosítva.
Ezen módosításokon túl a TOP-3.2.2-15 számú, „Önkormányzatok által vezérelt, a helyi adottságokhoz illeszkedő, megújuló energiaforrások kiaknázására irányuló energiaellátás megvalósítása, komplex fejlesztési programok keretében” című felhívás nem módosul.
Részletek itt
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése” című (GINOP-7.1.2-15 kódszámú) felhívás „Kapcsolattartók_GYIK” elnevezésű melléklete, melyben a Magyar Vitorlás Szövetség e-mail címe került módosításra.
Részletek itt
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Zöldkarikás Játékok – Komplex szemléletformálási program” című (KEHOP-5.4.2 kódszámú) felhívás, a módosítás a felhívás következő pontját érinti: 3.2. b).
Részletek itt
(forrás: palyazat.gov.hu)