Magyarország számára haszonnal jár, hogy az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) tagja lett november 4-e óta, mondta Kara Ákos , a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára szerdán Győrben.

Részletezte, hogy lehetővé teszi a teljes jogú tagság a magyar kis- és középvállalkozások, egyetemi és akadémiai kutatóintézetek bekapcsolódását a kötelező és önkéntes alapon működő nemzetközi projektekbe, amelyekben részt vehetnek ipari beszállítóként is. Ezzel egyrészt a legmagasabb tudású mérnökök Magyarországon tarthatók, másrészt az ország versenyképessége, a foglalkoztatás és az adóbevétel is nő.

A Széchenyi István Egyetemen az ESA pályázati lehetőségeit ismertették vállalkozásoknak.  Az államtitkár emlékeztetett:, hogy 4 milliárd euró az ESA éves költségvetése, amelyből Magyarország 0,63 százalékot, mintegy másfél milliárd forintot fizet be, de ezt az összeget teljes egészében visszakaphatják a hazai vállalkozások, kutatóműhelyek, ha pályáznak.

Tari Fruzsina, a Magyar Űrkutatási Iroda vezetője elmondta, hogy felállítottak egy úgynevezett felzárkózási munkacsoportot nyáron, amely a kötelezően befizetett tagdíj összegéig olyan pályázatokat ír ki a következő hat évben, amelyekkel ösztönözni kívánják, hogy vegyenek részt a különféle programokban a vállalkozások, kutató műhelyek.

Hozzátette, hogy 6-8 hónap telik el a pályázat benyújtásától az esetleges szerződéskötésig. A kötelező programok úgynevezett tudományos küldetések, mint a Rosetta, amelyben Magyarország, mint az ESA együttműködő partnere szerkezeti elemek gyártásával vett részt korábban, vagy a Jupiter jeges holdjához indítandó küldetés, amely 2022-ig valósul meg. Az önkéntes programok átfogóan a mindennapi élet szolgáltatásait fejlesztik. Ilyen például a műholdas rendszerek fejlesztése.

Hangsúlyozta, hogy nem született még arról döntés, hogy mely önkéntes programokban, például űrhajózás, földmegfigyelés, navigáció, hordozó rakéták fejlesztése vesz részt Magyarország, erről saját hatáskörben dönt minden tagállam. A vállalkozásoknak, egyetemi és akadémiai kutatóintézeteknek regisztrálniuk kell a pályázatok figyeléséhez.

Több mint tíz vállalkozás, a Magyar Tudományos Akadémia és más szervezetek képviselői vettek részt a pályázati lehetőségeket ismertető és népszerűsítő szerdai fórumon. Jövőre Budapesten és Debrecenben is tartanak ilyen összejöveteleket.

Az utóbbi 12 évben Magyarország az ESA együttműködő tagállamaként 125 szerződést kötött a szervezettel, több mint ötven hazai kis- és középvállalkozás, kutatóhely és egyetem vesz részt programjaiban, az űrbe pedig eddig csaknem száz magyar fejlesztésű műszer került ki.

Az ESA 22 tagországot számláló nemzetközi szervezet, amelynek a tudományos kutatás mellett elsődleges feladata az űrtechnológia célzott fejlesztése, az űripar növekedésének katalizálása, űralapú infrastruktúrák kiépítése és hasznosítása.

(forrás: kormany.hu, MTI)