megosztás
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2016. február 15-én megjelenő felhívásában a korábbi évekhez képest jelentősen megnövelt, 7 milliárd forintos keretösszegben lehet pályázni kutatói kezdeményezésű felfedező kutatási programok megvalósítására.
A forrás hatékonyabb felhasználása érdekében 2016-ban több újítás is szerepel az alapkutatásokat ösztönző versenypályázati felhívásban.
Az új kiírásban projektenként maximum 48 hónapra átlagosan havi 1 millió forint lesz pályázható. A személyi költségekre, eszközökre és dologi költségekre szánt forrásokat a korábbinál rugalmasabban tervezhetik a pályázók. A változtatás azt a célt szolgálja, hogy az eltérő forrásigényű tudományterületekről pályázó kutatók valóban a „kutatási témára szabott” költségtervvel tudják összeállítani pályázataikat. A döntéselőkészítési folyamatban a szakértői csoportok kiemelten vizsgálják majd a kutatási tervhez benyújtott költségterv realitását.
Az NKFI Hivatal keretében biztosított forráskoordinációnak köszönhetően 2015-ben a korábbi évekhez képest 15%-kal nőtt a felfedező kutatásokra fordítható támogatás, idén további 17%-kal emelkedik a kutatói kezdeményezésű témapályázatok keretösszege. A támogatás intenzitásának növekedése mellett további előnyt jelent, hogy az elnyert forrás könnyebben és gyorsabban juthat el a kutatás feltételeit biztosító kutatóhelyekhez.
A kutatói kezdeményezésű témapályázatok közfinanszírozású támogatásának tudományos kiválósági kritériumokon alapuló, átlátható értékelésében továbbra is az anonim szakértők, a szakmai zsűrik és a tudományterületi kollégiumok vállalnak felelős szerepet.
A most meghirdetésre kerülő kutatási témapályázatok feltételrendszerének új elemeit a letölthető dokumentum ismerteti:
http://nkfih.gov.hu/hirek/hivatal-hirei/valtozasok-nkfi-hivatal
Az NKFI Hivatal pályázati portfóliójában további felfedező kutatásokat is ösztönző felhívások szerepelnek, amelyek elősegítik az alapkutatást végző kutatóhelyek és az ipari szereplők közötti kutatási-fejlesztési és innovációs projektekben való együttműködést, a kutatási eredmények hatékonyabb hasznosulását, továbbá egyes nemzetgazdasági szempontból különösen fontos tudományterületek versenypályázati rendszerben történő kiemelt támogatását.
(forrás: nkfih.gov.hu)