Mintegy 300 milliárd forinttal emelte meg a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) éves fejlesztési keretösszegét.

Erről Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár számolt be. Ezzel a 2016 végéig elérhető, magyar gazdaságot ösztönző pályázati keret több mint 2200 milliárd forintra emelkedett.

Elmondta, hogy a kormány korábbi ígéretének megfelelően megkönnyítette és felgyorsította az uniós forrásokhoz való hozzáférést a vállalkozások számára. A kormány az Éves Fejlesztési Keret (ÉFK) módosításával a keretösszeg 296 milliárd forintos megemelésével 7 új pályázati felhívás megjelenéséről is döntött, így év végéig összesen 96 pályázati felhívás érhető el 2209,4 milliárd forint értékben. A módosítások a beruházások, fejlesztések sikeres megvalósulását szolgálják.

A legjelentősebb változások közé sorolta a GINOP kutatásfejlesztési támogatásának keretösszegének megemelését. Az előzőhöz képest ugyanis 180 milliárd forinttal több: 438,6 milliárd forintra lehet pályázni 2016 decemberéig.

Újdonság, hogy idén a vállalkozások kutatás-fejlesztésre és innovációs tevékenységre visszatérítendő támogatást is igényelhetnek. A „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása hiteltermékkel kiegészítve” című felhívás a 2015-ben meghirdetett konstrukcióra beérkezett nagyszámú igényhez igazodva további 30 milliárd forint pénzügyi eszközzel kiegészített konstrukcióban (pénzügyi eszköz kerete 15 milliárd forint) vehető igénybe. A „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében” szintén új felhívás lesz. A „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” pályázatra beérkezett jelentős számú igény alapján vált indokolttá az új, kombinált konstrukció indítása 55 milliárd forint vissza nem térítendő, és 28 milliárd forint pénzügyi eszköz forrással.

Tudatta, hogy a pénzügyi eszközök keretösszege is jelentősen megnövekedett. 96,1 milliárd forint emelést követően az év végéig meghirdethető összeg 632 milliárd forint lett. Ez kutatás-fejlesztési területen az előbbiekben említett két új konstrukció megjelenését is magában foglalja.

Hozzátette, hogy valamennyi változtatás célja, hogy a piaci igényeknek leginkább megfelelő pályázati kiírások szülessenek, és az európai uniós forrásokkal nagy lendületet adjunk a magyar gazdaságnak Úgy fogalmazott, hogy hogyan az elmúlt években, úgy az előttünk álló időszakban is az a célunk, hogy megőrizzük a magyar gazdasági növekedés dinamikáját, és ebben nagyon fontos szerepe van az uniós források hatékony felhasználásának. A fejlesztési pénzek elosztásánál a legfontosabb, hogy az állam ne csak kihelyezze az uniós forrásokat, mint a korábbi ciklusban, hanem hogy jól tegye mindezt, és a támogatások így a legjobb helyre kerüljenek. A GINOP keretében rendelkezésre álló fejlesztési források a magyar gazdaság
növekedéséhez, további munkahelyek létrejöttéhez és így Magyarország előrejutásához járulnak hozzá.

(forrás: kormany.hu, Nemzetgazdasági Minisztérium)