Fiatalok vállalkozóvá válását segítő program indul a Dél-Dunántúl régióban. Kaposváron, Szekszárdon és Pécsett tartanak tájékoztató rendezvényeket a lehetőségekről.

Mindezt a program lebonyolításában részt vevő Magyar Iparszövetség közölte.

A tájékoztatás szerint a regisztrációköteles Vállalkozz itthon junior! programba való bekapcsolódás, amelyet erre a célra létrehozott weboldalon lehet megtenni.
Két részből áll a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) és konzorciumi partnerei a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ), valamint a Magyar Iparszövetség (OKISZ) európai uniós forrás felhasználásával megvalósuló programja.

A Magyar Iparszövetség közölte, az MTI-vel, hogy azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akik a Dél-Dunántúli régióban, azaz Somogy, Tolna és Baranya megyében szeretnének új egyéni vagy mikrovállalkozást indítani, piacképes ötlettel, vállalkozói attitűddel rendelkeznek.

Továbbá a programba való bekerülés feltétele, hogy a fiatal 18-25 év közötti, az Ifjúsági Garancia Program regisztrált alanya legyen, vagy 25-30 év közötti felsőfokú végzettséggel rendelkező pályakezdő álláskereső.

A program első részében a fiatal vállalkozóknak képzésben kell részt venniük, sikeres üzleti terv összeállítása után a pályázat második részébe bekerülő fiatalok közül a legsikeresebbek vállalkozásuk elindításához uniós forrásból maximum 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak.

A programra 102 millió forint áll rendelkezésre. A tervek szerint 145-en vesznek részt benne, és vélhetően 85 százalékuk lehet eredményes.

(forrás: profitline.hu)