Az új közbeszerzési törvény révén egyre több kis- és középvállalkozás férhet hozzá a közcélú beruházásokhoz, ez pedig jelentősen hozzájárul a hazai munkahelyteremtéshez – összegezte a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.

Csepreghy Nándor az M1 aktuális csatorna szombati műsorában a kormány legfontosabb célkitűzéseként jelölte meg a kkv szektor megerősítését.
A helyettes államtitkár szavai szerint az, hogy például építőipari beruházásoknál az eddig mértéknek mintegy kétharmadát kell anyagi referenciaként letenni a cégeknek az asztalra, azt jelenti, hogy a nagy nemzetközi és hazai cégeken kívül a kisebb vállalkozások is több lehetőséghez jutnak. A több szereplős verseny miatt olcsóbbak lehetnek az állam által vásárolt szolgáltatások, beruházások, több pénz marad a vállalkozásoknál és gyorsabban valósulnak meg a projektek.
Csepreghy Nándor kitért arra is, hogy az Európai Unióban Magyarország elsőként definiálta újra a közbeszerzési szabályrendszerét, s mindezt az EU-val együttműködve, az Európai Bizottság elvárásainak és a hazai szempontrendszereknek megfelelve tette.

(Forrás: MTI)