A fiatal mezőgazdasági termelők a közvetlen agrártámogatások rendszerében a területalapú támogatásokon felül közel előreláthatóan 10,1 millió euró, azaz több mint 3 milliárd forint plusztámogatást kapnak 2015-ben.

Erről Feldman Zsolt számolt be az Agrya – Fiatal Gazdák Szövetségének szakmai konferenciáján, Győrben.

A fiatal gazda többlettámogatást összesen 10 182 fiatal mezőgazdasági termelő igényelte, amely a közvetlen támogatások rendszerének részeként a területalapú támogatást egészíti ki számukra, a mezőgazdasági termelésben való megmaradásra ösztönözve őket.

Örömtelinek nevezte, hogy a rendelkezésre álló keretből az előzetes becslésekhez képest többen igényeltek forrást. Mintegy 154 000 ezer hektárra igényeltek támogatást a támogatási kérelmet benyújtó fiatal gazdák, a beérkezett adatok alapján az ő esetükben 15 hektárt tesz ki az átlagos üzemméret. E többlettámogatás kifizetése várhatóan a jövő év elején elindulhat az arra jogosultak számára.

Hangsúlyozta, hogy a munkaigényes ágazatok összesen 63 milliárd forint termeléshez kötött támogatásban részesülnek 2015-ben, amely elérhető a fiatal gazdák számára is.

Kiemelte, hogy még a mostani támogatási időszakon belül olyan technikai jellegű módosításokat sikerült végrehajtani a termeléshez kötött támogatások feltételeit rögzítő jogszabályokon, amelyek azt teszik lehetővé, hogy a támogatásokhoz való hozzáférés során minél több gazdálkodó elől háruljanak el az akadályok. Ilyen volt például, hogy azok az állattartók, akik SAPS támogatásra jogosult területtel nem rendelkeznek, ők is igényelhetnek termeléshez kötött támogatást. Egy másik példát említve hozzátette, hogy  november 15-ig meghosszabbították a szemes fehérjetakarmány-növények tárolására, illetve értékesítésére vonatkozó, támogatás lehívásának feltételét jelentő dokumentumok másolatainak leadási határidejét, egyes területeken ősszel bekövetkezett heves esőzések miatt megcsúszott betakarítás miatt.

Elmondta, hogy termeléshez kötött közvetlen támogatások formájában húshasznú anyatehén, hízott bika, tejhasznú tehén és anyajuh egyedek, továbbá rizs, cukorrépa, zöldség-gyümölcs-, valamint fehérjenövények támogatására nyílik mód.

(forrás: kormany.hu, FM Sajtóiroda)