A munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztése a 25-55 év közötti munkavállalókra a mezőgazdaságban 30-35 ezer embert érinthet, és mintegy 6 milliárd forintot hagyhat az ágazat munkaadóinál.

A kedvezményeket a kormány a tervek szerint július elsejétől kiterjeszti a 25-55 év közötti munkavállalókat foglalkoztatókra a mezőgazdaságban. Vonatkozik ez a növénytermesztésben, állattenyésztésben, de a mezőgazdasági gépszerelésben foglalkoztatókra is – tette hozzá.
A munkahelyvédelmi akcióterv egyre népszerűbb a foglalkoztatók körében. Míg az intézkedések az indulás évében több mint 93 milliárd forintot hagytak a munkaadóknál, a szám 2014-ben elérte a 125 milliárd forintot, az idén az első két hónapban pedig már meghaladta a 20 milliárd forintot is.

(Forrás: MTI)