Decemberben 399 projekt nyert el európai uniós fejlesztési támogatást összesen 57,5 milliárd forint értékben a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) két népszerű pályázati felhívásának keretében.

Erről a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára, Rákossy Balázs számolt be az MTI-nek.

Hozzátette, hogy a támogató döntésben részesült mikro-, kis- és középvállalkozások így csaknem 120 milliárd forint összköltséggel valósíthatják meg elképzeléseiket.

Hangsúlyozta, hogy a rendelkezésre álló keretösszegek a jelenlegi döntésekkel nem merültek ki, mindkét konstrukcióban további döntésekre kerül sor a közeljövőben.

Hozzátette, hogy a nyáron meghirdetett „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című pályázati felhívás keretében a mostani döntéssel 360 nyertes született, a megítélt támogatás esetükben 57,2 milliárd forint – ismertette. A nyertes vállalkozások így 118 milliárd forintot meghaladó összköltségű fejlesztéseket hajthatnak végre.

Elmondta, hogy a felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése, amely során lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására.

Elmondta, hogy a „Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása” című felhívás keretében 39 kedvezményezett csaknem 298 millió forint uniós támogatás mellett 598,6 millió forint összköltséggel valósíthatja meg projektötleteit.

Beszámolt arról is, hogy  májusban meghirdetett pályázat célja a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása külföldi kiállításokon és vásárokon való megjelenésben, árubemutatók és üzletember találkozók megszervezésében.

(forrás: kormany.hu, MTI)