Az idén első körben 23 intézmény 6,3 milliárd forintnyi támogatást kap a Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alapból – jelentette be Palkovics László felsőoktatási államtitkár.

Feltétel volt, hogy intézmények mutassák be a projektnek a jövőbeni működésre gyakorolt hatását, illetve csatoljanak üzleti tervet is.

Palkovics László az idei támogatások közül kiemelte, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 500 millió forintot fordíthat oktató-reaktor fejlesztésére, a Szegedi Tudományegyetem 468 millió forintból az elektronikus rendszerét fejlesztheti. A Kaposvári Egyetem pedig kutatási műhelyt és gyakorlóhelyet hozhat létre 146 millió forintos keretből.
A fentiek mellett a Debreceni Egyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem 400-400 millió, az Óbudai Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az ELTE 500-500 millió, a Szent István Egyetem pedig 428 millió forintos támogatást kaphat az alapból – olvasható a sajtótájékoztatón kiosztott sajtóanyagban.

Az alap 9,3 milliárd forintos keretében fennmaradó összeget az év második felében osztják majd ki, a forrás elnyeréséhez ismét pályázati igényt kell majd benyújtani.

(Forrás: MTI, EMMI)