Augusztus első hétvégéjén rendezi meg a Szentlőrinci Gazdanapokat a Baranya Megyei Vállalkozói Központ (BMVK). A 26. szakvásár a legújabb gépeknek, termeléstechnológiáknak, fejlesztéseknek, gazdasági állatkiállításnak és számos, a közönséget vonzó szakmai és szórakoztató programnak is teret ad, középpontban a hazai élelmiszertermékekkel. Idén Székelyföld lesz a rendezvény díszvendége.

Tavaly több mint négyszáz kiállító mutatta be termékeit a BMVK Alapítvány legnagyobb rendezvényén, a Szentlőrinci Gazdanapokon, a három napon át zajló eseményekre közel 25 ezren voltak kíváncsiak.

A 26. alkalommal, idén augusztus első hétvégéjén sorra kerülő vásár szervezése természetesen már hónapokkal ezelőtt megkezdődött, hogy aztán ezekben a napokban finisébe érhessen.

– Az idei Gazdanapok mottója „A szántóföldtől az asztalig” lesz, a hazai előállítású élelmiszertermékeket állítva a középpontba – mondta lapunk érdeklődésére Pohl Marietta (képünkön), a BMVK Alapítvány ügyvezető igazgatója. – Kistermelők és nagyobb cégek egyaránt kiállítják termékeiket. – A Gazdanapok fővédnökei Nagy István agrárminiszter, Jakab István az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, aki egyben az idei díszvendég. Székelyföld bemutatkozásának fővédnöke Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő, aki jelenlétével is megtiszteli a kiállítást. Az Erdélyből érkezők mellett Németországból, Horvátországból és Szlovéniából is jönnek kiállítók, s természetesen a hazai agrárszektor színe-java is jelen lesz.

– A hagyományokhoz hűen az első napon, az ünnepélyes megnyitó után kerül sor a szakmai napra, számos olyan területet érintve, mely a mindennapi gazdálkodásban egyre jobban fókuszba kerül.  A rendezvény fő támogatója, a Takarék Csoport – Takarék Agrár Igazgatósága agrárfinanszírozási kerekasztalra várja a gazdaságok vezetőit, vállalkozásokat, a digitális agrárstratégia, a precíziós és ökológiai gazdálkodás jut főszerephez. Ismét lesz Agrárfórum, amit Jakab István az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke tart.  A napot a vidékfejlesztés LEADER területének aktualitásaival kapcsolatos műhelybeszélgetés zárja.

A szántóföldi bemutatóra pénteken délután és szombaton délelőtt kerül sor, a kiállításhoz közeli szántóföldi parcellán, idén is számos újdonsággal, például láthatunk egy betakarítógépet, az IDEÁL kombájnt is.

– Ebben az esztendőben is megrendezzük az Agro Naplóval közösen a Gazdanapok ÁSZAI versenyt, ahova a DASzK dél-dunántúli régió mezőgazdasági középfokú intézményeiben tanuló diákokat hívtuk meg. Idén – megduplázva a tavalyi számot – hat intézményből – Sellye, Szentlőrinc, Villány, Lengyel, Szekszárd, Kaposvár – érkeznek öt-öt fős csapatok, de Székelyudvarhelyről is várunk egy csoportot. A feladatok összeállításakor a legfontosabb szempontnak a játékosság mellett azt tartottuk, hogy az egyes intézmények tanulói bepillantást nyerhessenek a másikban folyó szakmai képzésbe is, s ezzel átfogóbb képet kapjanak a mezőgazdaság egészéről, annak egyes ágazatairól. A versenyt támogató szakmai partner a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara,  aki egyben a zsűrit is biztosítja. – emeli ki Pohl Marietta.

Továbbra is megmaradnak, sőt bővülnek a tematikus „udvarok”. Idén ismét megtekinthető lesz az őshonos gazdasági állatokat bemutató „Őshonos” udvar szürke marhával, juhfajtákkal és parlagi szamárral.

A „Baranya” udvarban, a Nemzeti Értéktárba bekerült speciálisan baranyai tyúkfajta és az őshonosnak számító Magyar Óriás nyúl, továbbá a Baranyára jellemző, megyénk hírnevét öregbítő juh és lófajták színesítik az állatok seregletét, valamint kiemelten Baranya megyére jellemző értékek és programok kerülnek bemutatásra.

A Káca-udvar a vidéki életről, a gasztronómiáról szól majd, s itt alakítanak ki a gyerekek számára kézműves-foglalkoztatót, amit a kicsik elkészítenek, haza is vihetik.

Az udvarok között egy újdonság is lesz, ami a szakmát, a szakembereket az információszerzés oldaláról kicsit másként igyekszik majd megszólítani, ez a Média-udvar, ahol a Magyar Mezőgazdaság is megjelenik, amely a  Szentlőrinci Gazdanapok 2019 rendezvény hivatalos lapja.

A szakmaiak mellett idén is lesznek szép számmal szórakoztató programok, köztük ismét szurkolhatnak a Szentlőrinci Vágta versenyzőinek, lesznek huszárok, Zrínyi-vitézek, különféle versenyek, például csizmadobás és a nemek közötti traktoros ügyességi verseny. Mindezek mellett a gyerekek íjászkodással, pónilovaglással, ökör-fogatozással és légvárral tölthetik idejüket.

A rendezvény fő támogatói
Takarék Csoport – Takarék Agrár Igazgatósága,
Szentlőrinc Város Önkormányzata – az Alapítvány együttműködő partnere.

Kövesse programjainkat a Vállalkozói Központ Facebook oldalán: https://www.facebook.com/BaranyaMegyeiVallalkozoiKozpont/

Forrás: Máté Balázs
Fotó: Dittrich Éva