megosztás
Több mint háromszoros igény jelentkezett a Vidékfejlesztési Program településfejlesztési pályázatára, amelyet 2016. május 26-án – a forráskeret kimerülése miatt – függesztett fel az Irányító Hatóság.
A Miniszterelnökség 2016. február 9-én hirdette meg a „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című pályázatot 26,88 milliárd forint keretösszeggel. A felhívásra 2016. május 26-ig mintegy 85 milliárd forintnyi támogatási kérelem érkezett be, ezért döntött az Irányító Hatóság a pályázat felfüggesztése mellett.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján elmondható, hogy a kistelepülési önkormányzatoktól érkezett be a legtöbb kérelem mintegy 47 milliárd forint értékben. Az egyházak közel 29 milliárd forint összegben nyújtottak be támogatási kérelmeket.
A pályázat három célterülete közül a vidéki térségek településképét meghatározó épületek külső felújítását és energetikai korszerűsítését szolgáló felhívásra érkezett a legnagyobb igény. A 16 milliárd forintos keretre több mint négyszeres, mintegy 67 milliárd forintnyi kérelem érkezett. Nagyobb eséllyel juthatnak majd pozitív támogatási döntéshez azok az önkormányzatok, amelyek a közösségi céllal működő épületek korszerűsítéséhez elkülönített 7,2 milliárd forintos keret terhére kértek támogatást, ezen célterületre ugyanis 9,1 milliárd forint igény érkezett be.
A Vidékfejlesztési Program beruházási felhívásaira beérkezett pályázatok jogosultsági és formai követelményeinek ellenőrzése folyamatos, a tartalmi rész elbírálására azonban az új állami projektértékelői rendszer felállása után kerül sor. Az új rendszer keretében már nem csak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kollégái értékelhetik majd a pályázatokat, hanem azok a kormányzati alkalmazottak is, akik a vonatkozó névjegyzékbe sikeresen jelentkeznek.
(forrás: kormany.hu, Miniszterelnökség)