Hírek

Sikertörténetek

A Kombinált Mikrohitel Program nyertesei azon mikrovállalkozások, melyek hittek magukban, pályáztak és nyertek.

Tartozzon közéjük Ön is, hogy megvalósíthassa elképzeléseit!

Sikertörténetek

ÚJABB TELEPHELYEKET VÁSÁROLT AZ ODP VITAL KFT.

2013-05-03

Az ODP Vital Kft. 9,2 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Mikrovállalkozások fejlesztése című pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében, melyet ugyanennyi visszatérítendő támogatott hitel egészített ki. A megközelítőleg 20,5 millió forintos összköltségvetésű beruházásból két új telephely vásárlása valósult meg.

Az ODP Vital Kft. 2011. évben már sikeresen élt az Új Széchenyi Terv nyújtotta lehetőségekkel. Akkor egy üzlethelyiség megvásárlására került sor a vállalkozás működésének biztosítására. 2012-ben a Kft. oly mértékben tudta bővíteni működését, oly dinamikusan nőtt az árbevétele, hogy ismét élt a pályázati lehetőséggel. Ennek keretében a vállalkozás további két ingatlan megvásárlását kívánta megvalósítani a 2011-ben megvásárolt ingatlan mellett, hogy ezzel a Kft. által forgalmazott 140 fajta táplálékkiegészítő raktározására, a Kft. adminisztrációs ügyeinek intézésére, a potenciális ügyfelek fogadásának megfelelő körülmények között való biztosítására újabb ingatlanok, területek álljanak rendelkezésre.

A pályázatot a Baranya Megyei Vállalkozói Központ (BMVK), mint közvetítő szervezet segítségével nyújtotta be.

A pályázat a BVMK és a MAG Zrt. gyors és hathatós működésének köszönhetően a beadást követő pár héten belül ismét nyert.

Az ODP Vital Kft. eddigi tevékenységének továbbfejlesztését, a raktározási és csomagolási tevékenységet, az adminisztrációs feladatok elvégzését, az ügyfelek, potenciális vásárlók megfelelő körülmények közötti fogadását biztosítja az ismét elnyert támogatásból megvásárolt ingatlanok segítségével. Az ingatlanok rendkívül jó helyen, Pécs belvárosának szélén, a korábban megvásárolt, üzlethelyiség szomszédságában találhatók, melyek közül az egyik a közvetlen szomszédságban lévén összenyitható a jelenlegi üzlethelyiséggel, aminek eredményeként egy egybefüggő raktár, üzlethelyiség kialakítására nyílik mód, míg ugyanabban a házban lévő iroda kialakítása az emeleten is nagyon praktikus fejlesztés a vállalkozás számára. Az újabb fejlesztésnek köszönhetően még tovább nő a Kft. árbevétele, javulnak működési feltételei, racionalizálódnak működési költségei.

A Kft. a pályázatnak köszönhetően komoly segítséget kapott a további sikeres működéséhez, amit a pályázat során elnyert vissza nem térítendő és visszatérítendő támogatás nélkül csak lényegesen nehezebben tudott volna elérni a későbbiek folyamán.

« Vissza a sikertörténetekhez