Valamennyi vidékfejlesztési pályázatot kiírták a határidőig, 68 pályázatot hirdettek meg összesen mintegy 1300 milliárd forint értékben március 31-ig. 
Sok támogatási kérelem van elbírálás alatt, így például az agrár-környezetgazdálkodási program második körére vonatkozó pályázatok mintegy 40 milliárd forintos keretösszeggel, és az élelmiszeripari támogatás elbírálása is a végéhez közeledik – erre a jogcímre mintegy 274 milliárd forint igény érkezett be. Ebből az első szakaszban mintegy 126 milliárd forint a támogatási kérelem.

30 olyan pályázat van, amit véglegesen lezártak – vagy a forrásokra való hozzájutást, a pályázati lehetőséget felfüggesztették, mintegy 823 milliárd forint meghirdetett keretösszeggel. A 68 pályázatból 29 van nyitva, mintegy 431 milliárd forintos keretösszeggel. Vannak olyan pályázatok, amelyek március végén megjelentek ugyan, de még nincsenek nyitva, mivel 60 napos felkészülési időt adnak a pályázóknak általában a kérelem benyújtására. Ez 9 pályázat esetében áll fenn, mintegy 33 milliárd forint értékben. Átalakították a kifizető ügynökséget, a korábbi Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) jogutódlással megszűnt, a feladatokat a Magyar Államkincstár vette át. A kifizető ügynökség fővárosi részlege továbbra is ugyanott végzi a munkáját mint korábban, de a Magyar Államkincstár szervezeti egységein belül, míg a korábbi MVH megyei kirendeltségei pedig agrár- és vidékfejlesztési támogatási főosztályként beolvadtak a megyei kormányhivatalokba.
A rendelkezésre álló mintegy 1300 milliárd forint forrásból mintegy 480 milliárd forint sorsa dőlt el, ezek kötelezettségvállalások és determinációval érintett korábbi pénzek, amelyek a keretösszeg mintegy 37 százalékát teszik ki.

Elbírálás alatt van a településképet befolyásoló épületek külső rekonstrukcióját segítő pályázat, amelyre több mint 76 milliárd forint igény érkezett be, illetve döntés várható az egyedi szennyvíz-kezelés első és második szakaszában benyújtott kérelmek esetében is. Ezek mellett a következő hónapban várható döntés a kertészeti pályázatok egy részére, továbbá az állattartó telepekre vonatkozó pályázatok egy részére is, eddig mintegy 100 ezer támogatási kérelmet nyújtottak be az igénylők.

A támogatói döntések a legfontosabb pályázatok esetében még a nyáron, szeptemberre megszületnek. A benyújtott pályázatok 90 százalékában szükséges volt a hiánypótlás.
A nyitva álló pályázatok között az öntözésfejlesztés kerete mintegy 50 milliárd forint – eddig csak 14 milliárd forint igény érkezett. Emellett az ültetvénytelepítési jogcím is pályázható, aminek a kerete 19,3 milliárd forint, és itt is vannak még szabad források. A fiatal gazdák induló támogatása szintén nyitva lévő támogatás, amire mintegy 38 milliárd forint a keret, és folyamatos a benyújtási lehetőség.

Eddig mintegy 41 milliárd forint igény érkezett.