A hazai gazdaság versenyképességének megőrzése elképzelhetetlen a vállalkozások sikere nélkül – fogalmazott Varga Mihály.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) tavaly meghirdetett pályázatának eredményeként száznál több magyar cég közel négy milliárd forintot támogatásban részesül az idén.
A Varga Mihály által alapított elismerést először 2013 augusztusában adták át, azóta minden hónapban három kategóriában kap díjat – háromtagú független zsűri jelöltjeként – egy a közelmúltban nagyobb beruházást megvalósító cég, egy kis- és középvállalkozás, valamint egy „startup” vállalat. A kitüntetés célja, hogy elismerje, ismertté tegye és ösztönözze azokat a Magyarországon működő cégeket, amelyek hozzájárulnak hazánk gazdaságának növekedéséhez, és például szolgálnak sikeres vállalkozások megvalósításához.

(Forrás: MTI)