Évente több támogatás jut majd az energiahatékonyságra, mint az előző hét évben összesen, mivel a megújuló energia alkalmazása csaknem minden operatív programban megjelenik – mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.

A magyar építőipar egyik legnagyobb kihívása az épületek felújítása lesz, mivel az uniós energiahatékonysági irányelv évente 1,5 százalékos javítást ír elő a tagállamoknak.
Ismertetése szerint a felújítások költsége 1760 milliárd forint, 700 ezer lakást és 2400 középületet érint 2020-ig. Ez éves szinten mintegy 80 milliárd forint támogatást igényel, ami részben hazai részben uniós forrás – mondta.
Az uniós források épületenergetikai célokra a lakosság  számára is elérhetőek lesznek, azaz nem csak középületek, vagy vállalkozások pályázhatnak. A támogatás azonban visszatérítendő támogatás, kedvezményes kamatozású hitel formájában.
Elmondta, hogy az új uniós pályázatok kiírása a monitoring bizottsági ülések után, várhatóan április 22. után kezdődhet meg.

(Forrás: MTI)