A Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat szeretne hangsúlyosan jelen lenni a Széchenyi 2020 program pénzügyi eszközeinek, főként a mikrohitel-alapoknak a közvetítésében – hangzott el a Hálózat és a Nemzeti Kisvállalkozás-fejlesztő Konzorcium 2015. évi országos tavaszi konferenciáján, melyet a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (RVA) szervezésében tartottak 2015. március 5-én Velencén.

A rendezvényen Szekfü Tibor, a Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat elnöke és az RVA ügyvezetője kiemelte: a Hálózat tagjai, a megyei vállalkozásfejlesztési alapítványok több mint húsz éve foglalkoznak az adott térség legkisebb vállalkozóinak fejlesztéseivel. Legfőbb eszközük a finanszírozás mikrohitel-programok révén, de nagy tapasztalatuk van egyéb vállalkozásfejlesztési szolgáltatásokban is.

Szabó Krisztina, a Nemzeti Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője ismertette a Gazdasági és Innovációs Operatív Program (GINOP) várható támogatási forrásait, melyen keresztül a KKV-k EU-s forrásokhoz jutnak. A nemrég Brüsszelben is elfogadott program pályázatai hamarosan megjelennek, prioritási területei pedig többek közt az innováció, infokommunikációs és energetikai fejlesztések, örökségvédelem.

A GINOP előzetes értékelését végző Századvég Gazdaságkutató Zrt. képviseletében Siba Ignác vezérigazgató elmondta: a GINOP által tervezett területeken indokoltak a beavatkozások, megvannak a kimutatható piaci rések a KKV szektor jelenlegi fejlettségi szintje, és a stratégiákban tervezett elérendő célok közt. A GINOP segíthet a legkisebb vállalkozásoknak is, hogy elkerüljék az ún. piaci kudarcot – amikor projektjeik finanszírozás híján nem valósulnak meg.

Dr. Nyikos Györgyi, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense a vállalkozások számára elérhető, közvetlen uniós forrásokat mutatta be előadásában. Kiemelte, hogy a 2014-20 időszakban számos fejlesztési program biztosít forrásokat, fontos alapelv azonban, hogy biztosítani kell a források korábbinál hatékonyabb felhasználását
Új elemként szinte minden támogatási területen megjelentek a pénzügyi eszközök – ezeknek alkalmazását a Juncker-terv is ösztönzi -, melyek biztosíthatják, hogy a szükséges, hatékony, életképes és fenntartható projektek finaszírozásra kerüljenek, miközben az alapok visszaforgó jellege miatt a források többszöri felhasználása is biztosított. A KKV-k számára legfontosabb közvetlen uniós programok a Horizon 2020 (K+F és innováció), valamint a Cosme (vállalkozásfejlesztés, működés- és termelésfejlesztés, innovációs elem nélkül).

A Nemzeti Kisvállalkozás-fejlesztő Konzorcium rendelkezik a legnagyobb tapasztalattal jelenleg Magyarországon a mikro- és kisvállalatok mikrofinanszírozása terén, és társadalmilag is igen fontos szerepet fejtenek ki – hangsúlyozta a Farkas Zoltán, a konzorcium elnöke. Nemrég készült el a Konzorcium tagjainak, a megyei vállalkozásfejlesztési alapítványoknak társadalmi eléréséről szóló felmérés 600 vállalkozó megkérdezésével, mely kimutatta: az alapítványok vállalkozásfejlesztési tevékenysége jelentősen hozzájárul a mikro- és kisvállalkozók személyes, családi jólétének növeléséhez.