Tizenhárom pályázat révén még mintegy 80 milliárd forint forrás válik elérhetővé március végéig a Vidékfejlesztési programban – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Portfolio Agrárium 2017 elnevezésű konferencián szerdán Kecskeméten.

Kis Miklós Zsolt elmondta: a hónap végéig valamennyi eddig meg nem hirdetett pályázati felhívást elérhetővé teszik. A lehetőségek közül kiemelte a termelői csoportok és termelői szervezetek létrehozását, amelyet 11 milliárd forinttal támogatnak. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az érdekeltek kizárólag működési költségek finanszírozására pályázhatnak, beruházás támogatására nem.
Az agrár innovációs csoportok létrehozásához és az innovatív projektek finanszírozásához mintegy 25 milliárd forintos keret áll majd rendelkezésre. Júliustól pályázhatóvá válik a szaktanácsadási rendszer is, aminek támogatása 14 milliárd forint.
Az Európai Bizottságnál jelentős forrásátcsoportosítást kezdeményeztek annak érdekében, hogy az energiahatékonysági keretet csökkentve a kapacitásbővítésre fordítható forrást növelhessék, mivel ott nagyobb a pályázati igény. Az eddig beérkezett mintegy 30 ezer pályázatról elmondta: a  legkorábban benyújtott, nagy élelmiszeripari pályázatokat  bírálják el először, a döntés április végére várható. A kertészettel kapcsolatos pályázatok támogatói okiratainak megkötése május végén lesz esedékes.