Márciustól ismét megnyílt a fiatalok számára egy csaknem 38 milliárd forintos pályázati keret. Most is sokan fognak jelentkezni a fejenként 12,6 millió forintért, és a pályázók mindent megtesznek, hogy nyerjenek. Talán túl is vállalják magukat. Hol vannak a buktatók? Mit lehetne ügyesebben csinálni?

Miért csak azok pályázhatnak, akik már eleve vállalkozók? Miért csak egy éve indíthatták a vállalkozásukat? Miért nem cél a növekedés? Miért van kötelező minimális üzemméret? Miért nem támogatják a nulláról indulókat?” – ilyen és hasonló kérdéseket, megjegyzéseket fűztek a netes fórumokon a társadalmi egyeztetésre bocsátott új fiatalgazda-pályázat kiírásához. A feltételek hasonlítanak a 2015-ös évihez, de nagyon eltérnek a korábbi pénzügyi ciklus pályázataitól.

Most sem az indulókat, hanem a kezdőket támogatják, vagyis azokat, akik még újoncok a pályán, de már bele mertek vágni a gazdálkodásba. Miért kapunk pontot?
Az üzemméreti feltétel 6 ezer–25 ezer STÉ, tehát már működő gazdaságról van szó. Éppen ezért a területalapú támogatás igénybevétele nem kizáró ok, sőt ez feltétel is lett. Fontos, hogy a pályázat benyújtásakor legfeljebb 12 hónapja már mezőgazdasági vállalkozóként (akár másodállásban) kell dolgozni.

Kiemelten jutalmazza a kiíró, ha állattenyésztés és/vagy kertészeti tevékenység a vállalkozás profilja, és ezt szeretné a pályázó fejleszteni – a legtöbb pontot ezekért kaphatjuk. Előtérbe került az ökológiai gazdálkodás folytatása és a megújuló energiák hasznosítása. A végzettség helyett pedig az igazolt szakmai gyakorlatért adnak magasabb pontszámot. A 10 pontot érő szakmai gyakorlatot hiteles igazolással kell alátámasztani. Kár ügyeskedni a papírokkal: az előző körben 200 pályázó bukott le a szakképzettség meghamisításával. „Talán a legfontosabb változás, hogy ha valaki korábban őstermelőként kapott támogatást, az vállalkozóként indulhat ezen a pályázaton. Ha viszont több mint egy éve vállalkozóként gazdálkodik, akkor már nem”.
Jogi személy is pályázhat, amennyiben egy évnél nem régebben foglakozik főtevékenységként mezőgazdasággal, és ugyanez az elvárás a társaság kizárólagos tulajdonososával és ügyvezetőjével szemben is. Cégekre is a fenti üzemméreti elvárás vonatkozik, nem lehetnek nagyobbak 25 ezer STÉ-nél. Kikerült a pályázatból a nőket előnyben részesítő rész. Ezzel a plusz ponttal pedig elég sok hölgy került be az előző körös fiatal gazda pályázat nyertesei közé. Most a megváltozott munkaképességűek alkalmazása és a környezettudatos gazdálkodás teljesíti az EU által előírt horizontális pályázati szempontot.

2007 és 2015 között az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében öt alkalommal került meghirdetésre a fiatal gazdákat segítő pályázat. Az új pénzügyi ciklusban a pályázónak már termelési potenciállal is rendelkeznie kell. A 6 ezer STÉ üzemméret kb. 10ha szántót (kultúrától függően) vagy 4ha ültetvényt jelent (www.nak.hu/ste-kalkulator). A pályázat célja az, hogy minél többen főállású gazdálkodóként vegyenek részt a termelésben: fizessék saját járulékaikat és állandó munkahelyeket teremtsenek a vidéki lakosságnak. Nagy hangsúlyt kap az üzleti terv minősége, ami a 100-ból maximum 55 pontot ér. Három okból is különösen fontos, hogy a tervet alaposan és nívósan kidolgozzuk:
1. Tapasztalatok szerint mindig nagy a túljelentkezés erre a kiírásra. A pályamunkákat pedig elsősorban az üzleti terv fogja megkülönböztetni egymástól.
2. Hasznos, ha a pályázó alaposan átgondolja, hogy mit szeretne elérni 2, 3, 4 év múlva. Ötletének támogatás nélkül is működőképesnek kell lennie! Tehát sose a pályázati pénzre alapítsuk a vállalkozást, hanem a már meglévő üzleti terveinkhez vegyük igénybe a megnyíló forrásokat.
3. Nem várja el a kiíró a termelési potenciál növelését, ebbe ne is hajszoljuk bele magunkat. A gazdaság bővítése helyett a minőségi termelést helyezzük középpontba, és egy vegyes
gazdálkodásra épülő, hosszú távú üzleti stratégiát dolgozzunk ki.

Rizikós vállalások
Aki már pályázott, tudja, milyen nehéz a vállalásokat betartani. Segítség nélkül sokszor nem is megy. Az üzleti tervben vállalt kötelezettségeket legkésőbb a működési időszak negyedik évének végéig teljesíteni kell, és a támogatás 25 százaléka is ennek függvényében utalható ki. Ez azt jelenti, hogy az előlegként megkapott hozzávetőleg 9 millió forintot akkor követi még bő 3 millió forint, ha teljesítettük a vállalásainkat – és mindent rendben találnak az ellenőrök. A második kifizetési kérelem benyújtásáig már a kötelező (ingyenes) képzésen is túl kell lennie a gazdának.
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/szabolcs-szatmar-bereg/hirek/a-fiatal-mezogazdasagi-termelok-szamara-nyujtott-indulo-tamogatas-azaz-a-fiatal-gazda-palyazat