Az augusztus első hétvégéjén megtartott Szentlőrinci Gazdanapok – amelynek díszvendége ez alkalommal Székelyföld volt – a szeszélyes időjárás ellenére az elmúlt esztendőnél is több látogatót vonzott.

A Baranya Megyei Vállalkozói Központ által immár huszonhatodik alkalommal megrendezett mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításon minden eddiginél több, 450 kiállító mutatta be szolgáltatásait, termékeit, de test közelből voltak láthatók a legkorszerűbb mezőgazdasági gépek is. S bár a hétvége időjárása eléggé szeszélyes volt, a rendezvények közül egyedül a mezőgazdasági gépek szombati szántóföldi bemutatója maradt el.

– Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan a mezőgazdasági gépforgalmazók, állattenyésztők és az ezekhez kapcsolódó tevékenységet folytató cégek és élelmiszeripari vállalkozások, valamint őstermelők, kistermelők, kézművesek mutatkoztak be a vásár három napja alatt, amelynek során nemcsak egymással cserélhették ki tapasztalataikat, de a termékeiket megvásárlókkal is közvetlen párbeszédet folytathattak a kiállítók. Ezekből a találkozásokból később akár üzleti kapcsolatok is születhetnek majd – emeli ki a vásár egyik legfontosabb eredményét Pohl Marietta, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Kitért arra is, hogy az idei vásár minden szempontból sikeres volt, ugyanis a kiállítók száma meghaladta a korábbi esztendőkben megjelentekét, valamint az elmúlt évinél is többen látogattak ki a Gazdanapokra a szeszélyes időjárás ellenére is.

Szólt arról is, hogy a megnyitót követően a Kistermelők Házában megrendezett szakmai tanácskozás középpontjában az agrárfinanszírozás, valamint a helyi gazdaság és a vidék jövője állt, ami egyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara agrár-szaktanácsadók részére szervezett akkreditált program is volt. Ezen belül is kiemelt helyen szerepelt az eredményes ökológiai gazdálkodás digitális agrárstratégiában és a precíziós gazdálkodásban elfoglalt szerepe.

A tanácskozás keretében jelentették be, hogy már megszületett a kormányhatározat a Digitális Agrár Stratégia megvalósításáról. Várhatóan a jövőben a végrehajtásához szükséges rendeletek is napvilágot látnak, amelyek segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a gazdálkodók létrehozhassák a digitalizációhoz szükséges eszközparkjukat. Egyebek mellett ehhez kapcsolódóan elhangzott, ahhoz, hogy ezt eredményesen is tudják alkalmazni majd a gazdálkodók elengedhetetlen feltétel, hogy a saját gazdaságukról minél több adattal rendelkezzenek – termésszerkezet, üzem, termékpálya -, mert csak ezek ismeretében lesznek képesek jelentősen növelni bevételeiket. E mellett fontos az is, hogy ne csak az eszközt és az ezek alkalmazásához szükséges tudást kapják meg, hanem szolgáltatásként a folyamatos segítséget is. Éppen ezért a szaktanácsadók ilyen irányú képzése szintén elengedhetetlen a stratégia sikerességéhez, valamint az, hogy a gazdálkodáshoz szükséges adatok egységes rendszert alkossanak.

– Elsődleges célunkat, hogy a vásáron a mezőgazdaság és az élelmiszeripar mellett mind nagyobb hangsúlyt kapjon a hazai termékek népszerűsítése is elértük, s egyben azt is, hogy idén is a szakmaiság jól ötvöződött a könnyed kikapcsolódással. Ennek jegyében kezdjük meg napokon belül a huszonhetedik Szentlőrinci Gazdanapok előkészítését – zárja értékelését Pohl Marietta.

A szakmai napon készített fényképeinket megtalálják Facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/pg/BaranyaMegyeiVallalkozoiKozpont/photos/?tab=album&album_id=1284582625041815

A Szentlőrinci Gazdanapokon évrõl évre elismerik és jutalmazzák azokat a kiállítókat, akik kiemelkedõt nyújtottak a hazai mezõgazdaságban, illetve élelmiszeriparban, hozzájárultak a magyar vidék fejlõdéséhez, hagyományaink õrzéséhez. Így volt ez a 2019-es XXVI. Szentlõrinci Gazdanapokon is, ahol számos díjat osztottak ki!

Díjazottaink listája az alábbi linken érhető el:
http://bmvk-gazdanapok.hu/letoltes/2019/szentlorinci-gazdanapok-dijazottak-2019.pdf

A díjátadásról készített fényképeinket megtalálják Facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/pg/BaranyaMegyeiVallalkozoiKozpont/photos/?tab=album&album_id=1284015235098554

A XXVI. Szentlőrinci Gazdanapok részeként a vásár harmadik napján (2019.08.04.) tartottuk az immár hagyományos Traktoros ügyességi versenyt. Idén is szép számmal jelentek meg az amatőr és gyakorlott traktorosok, akik a lovaspályán felállított akadályok között mérhették össze ügyességüket.
Az idei Traktoros verseny helyezettjei:
1. helyezett – 00:31.34 – Egyed Rajmund
2. helyezett – 00:33.27 – Szekeres Balázs
3. helyezett – 00:35.59 – Veszelovszki István

Az eseményről készült fotók a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Facebook oldalán találhatóak: https://www.facebook.com/pg/BaranyaMegyeiVallalkozoiKozpont/photos/?tab=album&album_id=1285369661629778

Nemzeti Vágta előfutama a 26. Szentlőrinci Gazdanapokon! (2019.09.04.)
A szigetvári Zrínyi vitézek és a siklósi huszárok hagyományőrző bemutatója nyitotta a Szentlőrinci Vágta előfutamát. A döntő futamok eredményei:

Felnőttek:
    1. Kővágószőlős – Bagonyi Gergely – Déva Szándék
    2. Decs – Schvarzenbart Bálint – Korona Tangó
    3. Tapolca – Pék László Lajos – Bin Sadi P
 
Kishuszárok:
    1. Üllő – Homolovics Klaudia – Dynamite
    2. Kalocsa – Veszelovszki Réka – Mózes
    3. Nyúl – Marczali Laura – Csabi
 
A felnőttek versenyében mindhárman, a kishuszároknál csak a győztes kvalifikált Budapestre.

Az eseményről készült fotók a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Facebook oldalán találhatóak:
https://www.facebook.com/pg/BaranyaMegyeiVallalkozoiKozpont/photos/?tab=album&album_id=1285389738294437

Szentlőrinci Gazdanapok a Magyar gazda 2019.08.12-i adásában(14:54-től) :
https://www.mediaklikk.hu/video/magyar-gazda-2019-08-12-i-adas/

A Gazdanapok ÁSZAI DIÁKVETÉLKEDŐ idén is az Agro Napló és a Baranya Megyei Vállalkozó Központ szervezésében valósult meg. A játékos feladatok szombaton már 9:30-kor elkezdődtek, ebéd után pedig a nyertesek átvehették megérdemelt jutalmukat. A vetélkedő eredményei az alábbi linken találhatóak: bmvk-gazdanapok.hu/letoltes/2019/gazdanapok-aszai-helyezesek-2019.pdf

Fotók a vetélkedőrüől:
https://www.facebook.com/pg/BaranyaMegyeiVallalkozoiKozpont/photos/?tab=album&album_id=1284686911698053

Forrás: Szalai Kornélia
Fotók: Dittrich Éva